Blog
nyomtatható verzió        betűméret nagy :: kis 

	Kyle Wilson felesége – Jynae – az idei szezonban először jelentkezik internetes naplójával.
	
	A Wilson család 3 főre bővül, a női szekció az USA-ból visszatérve a ZTE játékosával először ünneplik együtt a Karácsonyt szülőföldjüktől több ezer kilométerre.
Jynae blogja - Karácsonyra hangolva
2010.12.24.

Kyle Wilson felesége – Jynae – az idei szezonban először jelentkezik internetes naplójával.

A Wilson család 3 főre bővül, a női szekció az USA-ból visszatérve a ZTE játékosával először ünneplik együtt a Karácsonyt szülőföldjüktől több ezer kilométerre.

Ha röviden összefoglalhatjuk, akkor csak ennyit mondanánk: jött, látott és győzött. Ennél azért persze összetettebb volt Chad Timberlake fél éve, amit Zalaegerszegen töltött, elég csak az ő speciális csapaton belüli helyzetére, a mutatott játékára gondolni. Most a Brooklyn-ból származó amerikai időt és energiát nem kímélve felidézi az utolsó meccs pillanatait, az ünneplés felemelő perceit, elemzi a csapatban elfoglalt helyét, visszaemlékezik a legszebb momentumokra, szól magyar barátairól és az amerikai régi-új életéről. Tartsanak/tartsatok vele!
Mr. Brooklyn memoárjai
2010.06.20.

Ha röviden összefoglalhatjuk, akkor csak ennyit mondanánk: jött, látott és győzött. Ennél azért persze összetettebb volt Chad Timberlake fél éve, amit Zalaegerszegen töltött, elég csak az ő speciális csapaton belüli helyzetére, a mutatott játékára gondolni.

Most a Brooklyn-ból származó amerikai időt és energiát nem kímélve felidézi az utolsó meccs pillanatait, az ünneplés felemelő perceit, elemzi a csapatban elfoglalt helyét, visszaemlékezik a legszebb momentumokra, szól magyar barátairól és az amerikai régi-új életéről.

Tartsanak/tartsatok vele!
Hello mindenkinek, 
rég óta nem váltottunk szót. Remélem mindenki élvezi a nyarat, és azt 
is, hogy még mindig keményen partiztok az aranyérem okán.  
Mindenek előtt szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást, aki 
ugyanúgy segítette a csapatot, mint ahogyan az ez előtti szezonban is. 
Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy olyan szurkolói vannak, akik 
egész szezonban kitartanak mellettük, sőt még idegenben is elkísérik 
kedvenceiket, és hangosabbak, mint az ottaniak, ezzel a hazai pálya 
atmoszféráját megteremtve.
BYRD BLOGJA, a szezonban utoljára - Louis Hinnant jelentkezik Washingtonból
2010.06.15.
Hello mindenkinek,

rég óta nem váltottunk szót. Remélem mindenki élvezi a nyarat, és azt is, hogy még mindig keményen partiztok az aranyérem okán.

Mindenek előtt szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást, aki ugyanúgy segítette a csapatot, mint ahogyan az ez előtti szezonban is. Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy olyan szurkolói vannak, akik egész szezonban kitartanak mellettük, sőt még idegenben is elkísérik kedvenceiket, és hangosabbak, mint az ottaniak, ezzel a hazai pálya atmoszféráját megteremtve.
Mizújs Z-Town? 
Május 13. csütörtök van, és én a szobámban ülve hallgatom az esőt. Elég 
hűvös van kinn, és noha ma szabadnapunk van, nem sok mindent tudok ilyen
 időjárás mellett csinálni. Így az jutott eszembe, hogy miért is ne 
írjak nektek srácok, hogy mi van veletek.
Bajnoki döntő előtt: Louis Hinnant blogja
2010.05.14.
Mizújs Z-Town?

Május 13. csütörtök van, és én a szobámban ülve hallgatom az esőt. Elég hűvös van kinn, és noha ma szabadnapunk van, nem sok mindent tudok ilyen időjárás mellett csinálni. Így az jutott eszembe, hogy miért is ne írjak nektek srácok, hogy mi van veletek.
Mi újság Z-Town?!
Louis Hinnant blogja a Play Off második köre előtt
2010.05.07.

Mi újság Z-Town?!

Férje a 2. körben, ő maga a harmadik trimeszterben jár. Igen, játékosunk feleségéről Mrs. Wilsonról, azaz Jynae-ről lesz szó a következőkben, aki menetrendszeri blogjával jelentkezik.
Jynae Wilson blogja (4.)
2010.05.06.
Férje a 2. körben, ő maga a harmadik trimeszterben jár. Igen, játékosunk feleségéről Mrs. Wilsonról, azaz Jynae-ről lesz szó a következőkben, aki menetrendszeri blogjával jelentkezik.
Louis Hinnant szokásához híven billentyűzetet ragadott, és a kupagyőzelem másnapján leírta érzelmeit. Zalaegerszeg első számú „bloggere” következik, a 34. bejegyzést először a Ziccerben olvashatták egy hete.
Byrd blogja az első aranyérem után
2010.04.25.

Louis Hinnant szokásához híven billentyűzetet ragadott, és a kupagyőzelem másnapján leírta érzelmeit. Zalaegerszeg első számú „bloggere” következik, a 34. bejegyzést először a Ziccerben olvashatták egy hete.

A tartalomból:- stúdióban- miért nem 26-0?- Nyuszi helyett Jézus Krisztus- rendezvény a szurkolókkal
Byrd '33: a "Louis Hinnant - Fan Appreciation Day"-ről
2010.04.06.
A tartalomból:
- stúdióban
- miért nem 26-0?
- Nyuszi helyett Jézus Krisztus
- rendezvény a szurkolókkal
 Hétvégén hazai meccs és All-Star gála, mindkét helyen főszerepet 
osztottak a blog szerzőjére. Hogy miként szerepel, az vasárnapig 
kiderül, de hogy mik az elvárások és előzmények, arról most olvashatnak.
 Louis Hinnant internetes naplója következik.
Byrd blogja – 32. rész
2010.03.10.

Hétvégén hazai meccs és All-Star gála, mindkét helyen főszerepet osztottak a blog szerzőjére. Hogy miként szerepel, az vasárnapig kiderül, de hogy mik az elvárások és előzmények, arról most olvashatnak. Louis Hinnant internetes naplója következik.

Hello mindenkinek!Remélem jól vagytok. Az elmúlt blogom óta eltelt 2 hét, úgy gondoltam itt az ideje, hogy újra jelentkezzek. Most épp a lakásomban ülök, nézem a Court TV műsorát és már be vagyok öltözve edzésre.
Közeledik Valentin nap... Louis Hinnant blogja
2010.02.04.
Hello mindenkinek!

Remélem jól vagytok. Az elmúlt blogom óta eltelt 2 hét, úgy gondoltam itt az ideje, hogy újra jelentkezzek. Most épp a lakásomban ülök, nézem a Court TV műsorát és már be vagyok öltözve edzésre.
Kyle Wilson felesége – Jynae – újabb blogjával jelentkezik. Közel 1 hónapot töltött az USA-ban, tehát lesz bőven mesélni valója…
American Woman – Jynae blogja (III. rész)
2010.01.28.
Kyle Wilson felesége – Jynae – újabb blogjával jelentkezik. Közel 1 hónapot töltött az USA-ban, tehát lesz bőven mesélni valója…
Louis Hinnant elsőként részletesebben a Ziccer-t tájékoztatta állapotáról. A ZTE-Körmend meccs alkalmából megjelent kiadványból idézünk.
Louis Hinnant blogja a Körmend meccs előtt
2010.01.28.
Louis Hinnant elsőként részletesebben a Ziccer-t tájékoztatta állapotáról. A ZTE-Körmend meccs alkalmából megjelent kiadványból idézünk.

 
  Normal
  0
  21
  
  
  false
  false
  false
  
   
   
   
   
   
  
  MicrosoftInternetExplorer4
 

 
 




 /* Style Definitions */
 table.MsoNormalTable
	{mso-style-name:Normál táblázat;
	mso-tstyle-rowband-size:0;
	mso-tstyle-colband-size:0;
	mso-style-noshow:yes;
	mso-style-parent:;
	mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
	mso-para-margin:0cm;
	mso-para-margin-bottom:.0001pt;
	mso-pagination:widow-orphan;
	font-size:10.0pt;
	font-family:Times New Roman;
	mso-ansi-language:#0400;
	mso-fareast-language:#0400;
	mso-bidi-language:#0400;}

 
  Louis Hinnant 29. alkalommal jelentkezik internetes
naplójával, szó lesz - természetesen a kosárlabda mellett – zenéről és amerikai
fociról is. Tartsanak vele!
Byrd - „Afrikától” Zalaegerszegen át Dallasig
2010.01.14.

Louis Hinnant 29. alkalommal jelentkezik internetes naplójával, szó lesz - természetesen a kosárlabda mellett – zenéről és amerikai fociról is. Tartsanak vele!




 
  Normal
  0
  21
  
  
  false
  false
  false
  
   
   
   
   
   
  
  MicrosoftInternetExplorer4
 

 
 




 /* Style Definitions */
 table.MsoNormalTable
	{mso-style-name:Normál táblázat;
	mso-tstyle-rowband-size:0;
	mso-tstyle-colband-size:0;
	mso-style-noshow:yes;
	mso-style-parent:;
	mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
	mso-para-margin:0cm;
	mso-para-margin-bottom:.0001pt;
	mso-pagination:widow-orphan;
	font-size:10.0pt;
	font-family:Times New Roman;
	mso-ansi-language:#0400;
	mso-fareast-language:#0400;
	mso-bidi-language:#0400;}

 
  Louis Hinnant nem foglalta imába a Delta Airlines nevét, épp
New York repterének termináljában várakozva írt honlapunknak, illetve a ZTE
szurkolóinak. Nála már csak Kyle Wilson járt rosszabbul, aki az időjárás okozta
torlódás miatt még mindig a franfurti reptéren, illetve annak szállodájában
rostokol, s előre láthatólag majd csak szerdán indulhat vissza hazájába. Byrd blogja, 28. felvonás!
Louis Hinnant New Yorkból jeletkezik
2009.12.22.

Louis Hinnant nem foglalta imába a Delta Airlines nevét, épp New York repterének termináljában várakozva írt honlapunknak, illetve a ZTE szurkolóinak.
Nála már csak Kyle Wilson járt rosszabbul, aki az időjárás okozta torlódás miatt még mindig a franfurti reptéren, illetve annak szállodájában rostokol, s előre láthatólag majd csak szerdán indulhat vissza hazájába.

Byrd blogja, 28. felvonás!

Byrd, azaz Louis
Hinnant blogja már több mint egy éve olyan természetes kelléke a ZTE-nek, mint
a mérkőzéseknek a kosárpalánk, vagy a jegyzőkönyvvezető. Ez alkalommal nem a
ztekosar.hu oldalon, hanem a Ziccer olvasóival osztja meg gondolatait a város
egyik legnagyobb kedvence.
Louis Hinnant: üldözőből üldözöttek lettünk!
2009.12.06.
Byrd, azaz Louis Hinnant blogja már több mint egy éve olyan természetes kelléke a ZTE-nek, mint a mérkőzéseknek a kosárpalánk, vagy a jegyzőkönyvvezető. Ez alkalommal nem a ztekosar.hu oldalon, hanem a Ziccer olvasóival osztja meg gondolatait a város egyik legnagyobb kedvence.
Futballistafeleség –
jól ismert, némi pejoratív felhanggal járó fogalom. De mit is csinál, mi
foglalkoztatja leginkább a hasonló „műfajban” tevékenykedő Zalaegerszegen élő
szőke amerikai hölgyet? Kyle Wilson felesége, Jynae (ejtsd: Zsö-néj’) most
betekintést enged hétköznapjaiba, 2. alkalommal jelentkezik blogjával. Kapjanak
helyet tehát azok is, akik a „támaszt” nyújtják, jöjjenek a nők és asszonyok,
illetve közülük egy: olvassuk Jynae írását!
American Woman, avagy egy „kosaras feleség” naplója - 2. rész
2009.12.06.
Futballistafeleség – jól ismert, némi pejoratív felhanggal járó fogalom. De mit is csinál, mi foglalkoztatja leginkább a hasonló „műfajban” tevékenykedő Zalaegerszegen élő szőke amerikai hölgyet? Kyle Wilson felesége, Jynae (ejtsd: Zsö-néj’) most betekintést enged hétköznapjaiba, 2. alkalommal jelentkezik blogjával. Kapjanak helyet tehát azok is, akik a „támaszt” nyújtják, jöjjenek a nők és asszonyok, illetve közülük egy: olvassuk Jynae írását!

 
  Normal
  0
  21
  
  
  false
  false
  false
  
   
   
   
   
   
  
  MicrosoftInternetExplorer4
 

 
 




 /* Style Definitions */
 table.MsoNormalTable
	{mso-style-name:Normál táblázat;
	mso-tstyle-rowband-size:0;
	mso-tstyle-colband-size:0;
	mso-style-noshow:yes;
	mso-style-parent:;
	mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
	mso-para-margin:0cm;
	mso-para-margin-bottom:.0001pt;
	mso-pagination:widow-orphan;
	font-size:10.0pt;
	font-family:Times New Roman;
	mso-ansi-language:#0400;
	mso-fareast-language:#0400;
	mso-bidi-language:#0400;}

 
  Túl a negyed-századon, újra jelentkezik Louis Hinnant, aki
higgadtan értékeli az eddig eltelt időszakot, a Falco elleni fényes sikert, s
újfent betekintést enged hétköznapjaiba. Tartsatok vele!
Louis Hinnant blog (26.rész): a Falco utáni hétköznapok
2009.11.04.



Túl a negyed-századon, újra jelentkezik Louis Hinnant, aki higgadtan értékeli az eddig eltelt időszakot, a Falco elleni fényes sikert, s újfent betekintést enged hétköznapjaiba. Tartsatok vele!



 
  Normal
  0
  21
  
  
  false
  false
  false
  
   
   
   
   
   
  
  MicrosoftInternetExplorer4
 

 
 




 /* Style Definitions */
 table.MsoNormalTable
	{mso-style-name:Normál táblázat;
	mso-tstyle-rowband-size:0;
	mso-tstyle-colband-size:0;
	mso-style-noshow:yes;
	mso-style-parent:;
	mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
	mso-para-margin:0cm;
	mso-para-margin-bottom:.0001pt;
	mso-pagination:widow-orphan;
	font-size:10.0pt;
	font-family:Times New Roman;
	mso-ansi-language:#0400;
	mso-fareast-language:#0400;
	mso-bidi-language:#0400;}

 
  Futballistafeleség – jól ismert, némi pejoratív felhanggal
járó fogalom. Noha egy sikeres angol szappanopera is körbejárta a témát, talán
mégsem tudjuk milyen életet élnek ők. Pláne a kosarasfeleségek. Pláne egy
messziről jött pár, akiket Zalaegerszegre vetett sorsuk.   Kyle Wilson felesége Jynae (ejtsd: Zsö-néj’) most betekintést enged
hétköznapjaiba, kb. havi rendszerességgel jelentkező blogot, internetes naplót
indít. A szőke amerikai lányt mindenki megtalálhatja a ZTE hazai és idegenbeli meccsein
is, kérdéseit angolul és magyarul is felteheti nálunk, az e célra létrehozott e-mail
címen. Kapjanak tehát helyet azok is, akik a „támaszt” nyújtják, jöjjenek a nők
és asszonyok, illetve közülük egy: olvassuk Jynae bemutatkozó írását!
American Woman, avagy egy kosarasfeleség naplója – első, bevezető rész
2009.11.03.

Futballistafeleség – jól ismert, némi pejoratív felhanggal járó fogalom. Noha egy sikeres angol szappanopera is körbejárta a témát, talán mégsem tudjuk milyen életet élnek ők. Pláne a kosarasfeleségek. Pláne egy messziről jött pár, akiket Zalaegerszegre vetett sorsuk.

Kyle Wilson felesége Jynae (ejtsd: Zsö-néj’) most betekintést enged hétköznapjaiba, kb. havi rendszerességgel jelentkező blogot, internetes naplót indít. A szőke amerikai lányt mindenki megtalálhatja a ZTE hazai és idegenbeli meccsein is, kérdéseit angolul és magyarul is felteheti nálunk, az e célra létrehozott e-mail címen. Kapjanak tehát helyet azok is, akik a „támaszt” nyújtják, jöjjenek a nők és asszonyok, illetve közülük egy: olvassuk Jynae bemutatkozó írását!

Újra jelentkezik internetes naplójával Louis Hinnant, aki beszámol a katafai ünneplésről, a sikeresen végbe ment nagy pálinka-akcióról, és egy játékra invitálja olvasóit, melynek győZTEsei belépőket nyerhetnek a szombati ZTE-Sopron meccsre. Tartsanak Louis-zal!
Byrd blogja - nyerj belépőt szombatra Louis Hinnant-től!
2009.10.12.
Újra jelentkezik internetes naplójával Louis Hinnant, aki beszámol a katafai ünneplésről, a sikeresen végbe ment nagy pálinka-akcióról, és egy játékra invitálja olvasóit, melynek győZTEsei belépőket nyerhetnek a szombati ZTE-Sopron meccsre. Tartsanak Louis-zal!
Hinnant - A nagy pálinka blog
Hinnant - "A nagy pálinka blog"
2009.09.22.
Szeptember 11. Ez a nap csak egy dátum volt a ZTE
felkészülésében, amikor csapatunk legyőzte az Oberwartot a körmendi kupa első
napján. A világ kosárlabdázásában még fontosabb volt a tegnapi: hisz
hivatalosan is beiktatták - valószínűleg minden idők legzseniálisabb
sportolóját - Michael Jordan-t a Hírességek Csarnokába. A globális világ
történetének azonban van egy szomorúbb apropója is e dátum kapcsán: 8 éve ekkor
érte terrortámadás az Amerikai Egyesült Államokat. Ezekről is megemlékezik amerikai játékosunk, Louis Hinnant,
aki nagy sikerű blogjával újra visszatér a ztekosar.hu odalára, és továbbra is várja
a szimpatizánsok kérdéseit.
Louis Hinnant blog - újratöltve
2009.09.15.

Szeptember 11. Ez a nap csak egy dátum volt a ZTE felkészülésében, amikor csapatunk legyőzte az Oberwartot a körmendi kupa első napján. A világ kosárlabdázásában még fontosabb volt a tegnapi: hisz hivatalosan is beiktatták - valószínűleg minden idők legzseniálisabb sportolóját - Michael Jordan-t a Hírességek Csarnokába. A globális világ történetének azonban van egy szomorúbb apropója is e dátum kapcsán: 8 éve ekkor érte terrortámadás az Amerikai Egyesült Államokat. Ezekről is megemlékezik amerikai játékosunk, Louis Hinnant, aki nagy sikerű blogjával újra visszatér a ztekosar.hu odalára, és továbbra is várja a szimpatizánsok kérdéseit.

Nos, üdv. mindenkinek!! 
    
  Ez a blog egy kicsit más lesz, ugyanis most az USA-ból írok mindannyitoknak. Remélem élvezitek a nyarat…
Louis Hinnant Washingtonból jelentkezik: Byrd blogja - 21. rész
2009.06.24.

Nos, üdv. mindenkinek!!

Ez a blog egy kicsit más lesz, ugyanis most az USA-ból írok mindannyitoknak.

Remélem élvezitek a nyarat…
Pécs után, Falco előtt immár 20. alkalommal jelentkezik az ország
első és eddig egyetlen Magyarországon játszó külföldi kosaras
blogger-e, hogy a ztekosar.hu olvasóinak beszámoljon arról, mi vele
történt az elmúlt hetekben Zalaegerszegen.
LOUIS HINNANT blogja - 20. rész
2009.05.24.
Pécs után, Falco előtt immár 20. alkalommal jelentkezik az ország első és eddig egyetlen Magyarországon játszó külföldi kosaras "blogger"-e, hogy a ztekosar.hu olvasóinak beszámoljon arról, mi vele történt az elmúlt hetekben Zalaegerszegen.
Legutoljára a Play Off kezdete előtt
ragadott klaviatúrát a ZTE irányítója, most a Dombóvár elleni 5 meccses
„horror” után jelentkezik 19. blogjával Byrd.
Louis Hinnant blogja - 19. rész
2009.05.11.
Legutoljára a Play Off kezdete előtt ragadott klaviatúrát a ZTE irányítója, most a Dombóvár elleni 5 meccses „horror” után jelentkezik 19. blogjával Byrd.
Louis Hinnant blogja - 18. rész (+40 perc hanganyag)
2009.04.27.
1-25   26-50
Következő mérkőzés
Következő mérkőzés Következő mérkőzés
Sajtófigyelés
Szponzoraink
Copyright © 2009  Zalaszám Informatika és                           WebMark Webstudio