LOUIS HINNANT BLOG – 2. rész

Hello mindenkinek!

Először is szeretném mindannyiatoknak megköszönni, hogy elolvastátok az első blog bejegyzésemet és kommentáltátok. Nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel a mondandóm. De ez is csak azt jelzi, hogy milyen nagyszerűek a ZTE drukkerek és hogy mennyire szeretik a kosárlabdát.

Másodszor, szeretnék bocsánatot kérni azért, ahogy én és csapattársaim az első meccsen játszottunk. Hajtottunk, de a sok apró hiba végzetes lett. Két igazán jó edzőnk van, velük sokszor elemztük a Szolnok elleni meccset, s rámutattak, hogy csapatként miképpen tudunk legközelebb jobbak lenni. A meccs óta az edzéseink is sokkal jobbak. Úgy gondolom mindenki igyekszik megtalálni a játékát és így jó szezonunk lesz Zalaegerszegen.

A múltkori bejegyzésem alkalmával sokan megjegyezték, hogy azt mondtam: senki nem beszél angolul. Igazából én nem úgy értettem, hogy senki. Jó néhány emberrel találkoztam, akik igazán jól beszélnek. Semmi ok félelmre, hogy az angolotok nem olyan jó! Amikor a városban a Tescoban, vagy a Zala Plázában járkálok – mindig megpróbálok magyarul megszólalni, és valószínű azt gondolják magukban, hogy ez a srác borzasztóan beszél. :) De ez nem érdekel, próbálok fejlődni, van is most 2 kezdő magyar könyvem, amit olvasok és igyekszem tanulgatni egy picit.

Oh, tényleg: kellemes ünnepeket! A könyvemben írják, hogy 1956-ban volt egy forradalom-szerűség, ez az amiről most a hétvégén megemlékezünk. Bárcsak valaki azt is megmondta volna, hogy az összes üzlet zárva lesz. Calvin-nel kiautóztunk a Tesco-ba, hogy vegyünk valami kaját, de zárva volt. Nem tudtunk mit csináljunk, szerencsénkre a Balaton Szálló még nyitva volt, s ott ettünk. Tudtok még más jó éttermet itt Zalaegerszegen? Bár ne túl drágát, skót vagyok! :)

És mi a helyzet a bowling pályákkal? Nem vagyok nagy ivó, szóval jó lenne ismerni pár szórakozóhelyet a Mama Afrikán kívül. Hallottam, hogy a Studio hamarosan nyílik – nem tudom milyen lesz, de mindenki nagyon izgatott ezzel kapcsolatban. Volt valaki a Zala Plázában a Fun Cityben – az milyen? Elég menő helynek tűnik!

A hétvége rendben volt, nem csináltam semmi különöset az edzésen és az otthon léten kívül: néztem pár filmet a lakásban, ez minden. Szombat este el akartam menni bulizni, de úgy gondolom, hogy vesztes meccs után nem ez a legjobb dolog amit tehetsz. Én ilyen vagyok. Ha kikapsz, szerintem nem érdemled meg ezt. Szóval otthon maradtam, takarítottam egy kicsit, kimostam a ruhákat és ettem egy csomó „barackos”-at. A „barackos” és a bacon-os kenyér a legjobbak! Lassan le kéne állnom velük!

Ezen kívül még egész hétvégén Calvin rappelését hallgattam, azt gondolja én vagyok a személyi operatőre, akárhányszor rappelni akar átjön és megkér tartsam neki a kamerát. Vicces.

De tudjátok, én inkább a kamera másik oldalán szeretek lenni. A fősuli campus-án volt egy hetente jelentkező TV-show. Nem volt komoly az egész, de nagyon élveztem. Nézzétek meg, az volt a műsor címe: The BC. (BC=Boston College – a szerk.)
Talán nekünk is kéne egy hasonlót csinálni „The ZTE” címmel.Mit gondoltok? Színészekre, producerekre és operatőrökre van szükségünk! :)Csak egy ötlet!

Végül egy „buzdító kiáltást” küldök Tóth Ádámnak – akit én csak Buddy Love-nak hívok -, beteg volt az elmúlt napokban és nélküle az öltöző nem volt ugyanaz.

Remélem élveztétek a Blog 2.0-át.

„Jo estet!”


---

Louis továbbra is örömmel várja észrevételeiteket, comment-jeiteket angolul és magyarul egyaránt. Ezt megtehetitek a FÓRUM-on a „Louis Hinnant BLOG – észrevételek, vélemények, témajavaslatok, kérdések…” topicban, illetve privát üzenet esetén mától a byrdblog@gmail.com email címen is. Jöhetnek a személyes üzenetek, sőt forgatókönyv-javaslatok, önkéntes amatőr színészek, s minden, ami a „csövön kifér”! :)

---



Original English version


Hello Everyone,

First I want to say thanks to everyone who read the first blog and left comments. I did not know that so many people would be interested in reading what I had to say. But that just shows that ZTE fans are great and love basketball.

Second, I want to apologize for the way that myself and my teammates played in the first game. We played hard, but we made alot of small mistakes that made a big problem. We have two really good coaches and we were able to watch the Szolnok game alot and they showed us how we can get better as a team. Since the game our practices have been alot better. I think that everybody is trying to pick up their play so that we can have a great season here in Zalaegerszeg.

During the last blog alot of people commented about me saying that nobody speaks English. I did not actually mean nobody. I have a met a few people here who speak really good English. And there is no reason to be intimidated if you think your English is not that good. I walk around trying to speak Hungarian to people at Tesco and at the Zala Plaza and I know that they probably think to themselves this guy's Hungarian is awful haha. I dont care, I am trying to learn, I have two beginner Hungarian books that I am reading and trying to learn the language a little bit.

Oh Yeah, Happy Holidays. In my books it tells me that in 1956 there was some sort of Revolution and that is what we celebrated this weekend. I just wished that somebody would have told me that all the stores would be closed. Calvin and I drove out to Tesco to do a little food shopping and the stores were closed. We did not know what to do. Lucky for us Hotel Balaton was still open, so we went there to eat. What are some other good restaurants here in Zalaegerszeg? Not expensive though, I am cheap hahaha. How about a bowling alley? I am not a big drinker so I want to know places I can go to have fun, besides Mama Africa haha. Oh I hear that Studio is opening soon, I dont know what its like but everyone seems to be really excited about that. Has anybody been to Fun City in the Zala Plaza, what is that like? It seems like a pretty cool place to hangout.

The weekend was ok, I did not do much of anything except go to practice and come back home. I watched a few movies in my flat, but thats all. I wanted to go out on Saturday night, but I dont think that it is the right thing to do when you lose a game. Thats just me. If I lose a game I dont think I deserve to go out. So I stayed in and I cleaned up my flat a little bit and washed clothes and ate alot of barackos. Those things are the best, barackos and bacon bread. I have to stop for some everyday now. I also listened to Calvin rap all weekend long, he thinks I am his personal camera man, anytime he wants to rap he comes and gets me to hold the camera for him. Its funny. You know I like to be on the camera myself. In college we had a weekly tv show on campus. It was just fun, but I liked to do it. Check it out, Its called The BC. Maybe we should start a show called The ZTE. What you think? We need actors, producers, cameramen haha. Just an idea.

I have to give a shout out to Adam Toth, I call him Buddy Love he has been sick the past few days and the locker room just is not the same without him.

Hope you enjoy blog 2.0. Jo estet!






Megosztás