Louis Hinnant blogja - 19. rész


És az évad/szezon folytatódik...

Még mindig életben vagyunk, és küzdünk Zegért. Micsoda sorozat volt! Meg kell emelnünk kalapunkat a Dombóvár csapata előtt is, hiszen ők is nagy sorozatot produkáltak. Mindkét csapat igen keményen küzdött, és azt hiszem sikerült megmutatnunk miről is szól valójában a rájátszás. Mind az öt meccs nagy csatát hozott, azt hiszem nagyon sok újat sikerült megtanulnunk saját magunkról. Azt mondták nekem, hogy a ZTE 12 éve nem jutott a legjobb négy közé, külön öröm számomra, hogy tagja lehetek annak a csapatnak, amelynek sikerült ezt a szintet újra elérnie, azonban nem szeretnénk ennyivel beérni. Azt hiszem mindannyian tovább szeretnénk menni ennél. Most összpontosítanunk kell a Pécs ellen, akiről tudjuk, hogy megnyerte az alapszakaszt.

Nagyon kíváncsi vagyok hogy éreztétek magatokat a meccsek alatt, mi játszódott le bennetek). Tudom, hogy a legtöbb esetben nagyon szoros meccseket játszunk, ez szívroham-közeli élmény lehet a szurkolóknak. Személy szerint nekem is jobban tetszene, ha a meccsek vége felé jelentős előnyre tennénk szert, ez azonban nincs így, de úgy gondolom, hogy ez a csapat igazán jól megtanulta, hogyan kell a végjátékban hatékonyan játszani, pontokat dobni, és védekezni. Úgy tűnik nagyon jók vagyunk a szoros végjátékban. A tegnapi meccsen sajnos nem voltam igazán jó, nem jöttek be a dobások, így csak annyit tehettem, hogy próbáltam segíteni a társakat védekezésben, és várni a megfelelő pillanatot. Azt hiszem tényleg nagyon összeértünk az elmúlt 5 meccs során. Hasznos tanácsokkal látjuk el egymást, és sokkal jobban megy az egymás közti kommunikáció is. Nagyon jó érzés, hogy továbbjutottunk, nem csak nekünk, hanem úgy látom az egész városnak, amely újra kosárlázban ég.

Nem ünnepelhettünk igazán sokat a tegnapi győzelem után, hiszen szerdán újra meccs a Pécs ellen. Azt hiszem meg tudjuk őket verni háromszor. Nagyon jó játékosaik vannak, sok magasemberük is van, de nálunk van a gyorsaság előnye, és fiatalabbak is vagyunk. Nagyon nehéz lesz megverni őket, de készen állunk a megmérettetésre. Jobban kell küzdenünk még annál is, ahogyan a Dombóvár ellen tettük, és akkor sikerülhet.

A mai napot telejes egészében pihenéssel töltöm. Csak ebédelni keltem fel, ezt kivéve egész nap az ágyban fekszem. Szeretném visszaszerezni az energiámat, hogy a Pécs elleni meccsre újra a legjobb formában lehessek. Mike-kal megfogadtuk, hogy ha bajnokságot nyerünk, akkor magunkra tetováltatjuk a csapat nevét. Tudtok valakit aki tud tetoválást készíteni? Jólvan srácok, remélem élvezitek a rájátszást, már alig várom, hogy újra találkozzunk a következő meccsen.

Csak a ZTE!


Köszönöm a segítséget Mayer Dánielnek!

(A cikk a szerver meghibásodása miatt nem tartalmaz képeket.)




And the season continues...

We are still alive and fighting Z-Town! What a great series it was. We have to take our hats off to Dombovar as well, because they played a great series as well. Both teams fought really hard, and I think showed what playoff basketball was about. All 5 games were fought hard and I think we learned a lot about our team. I was told that it has been 12 years since ZTE made into the top 4, I am glad that I could be apart of the team who could reach this level, but I want to go further. I think we all want to go further. Now we must focus our attention on Pecs, the number one seeded team.

I want to know how people were feeling as the game was going on. I know a lot of times we play close games and it can give the fans a heart attack. Personally, I would love for us to have bigger leads at the end of the games, but we usually don't, but I think that this team has learned how to execute at the end of games and score points and play defense. We seem to play well in these very close games. The last game was not one of my best games, I could not make any shots during the game, so I just wanted to help the team out on defense and just try to wait for the right time. And finally my time came and I was able to help my team. I think we really matured as a team in these last 5 games. We are really giving each other advice, and we are communicating much better. It is a good feeling to move onto the next round, not just for the team, but I can see that the entire city is excited about the team.

We could not celebrate the victory much because we have to play again on Wednesday against Pecs. I believe that we can get 3 wins against them. They have very good players, and they have a lot of taller players, but we have the speed advantage against them, and I believe that we are a younger team. It will be very hard to beat them, but I believe that we are ready for the challenge. We will have to fight even harder than against Dombovar, but I think we can do it.

I am spending today just relaxing. I only left my bed today to go have lunch, other than that I have been laying in bed all day. I am just trying to get my energy back, and to stay off of my feet as much as possible before the game against Pecs. Mike and I agreed that if we win the championship we will get ZTE tattoos. Anybody know a good tattoo artist? Well guys I hope you guys are enjoying the playoffs, I look forward to seeing

Megosztás