A biztonság és az új csapat volt a téma a szurkolói ankéton

A hagyományokhoz híven az új idény felvezetéseként a klub szurkolói ankétra várta szimpatizánsait. A Városi Sportcsarnok büféjében a már jól megszokott arcokkal találkozhattunk, akiket komolyabban érdekel a csapat sorsa.

A találkozón jelen volt Stárics Kornél ügyvezető, Bencze Tamás vezetőedző, Kis Attila technikai vezető és Molnár József rendőr alezredes a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályának vezetője. Az első sarkalatos pont a mérkőzések biztonságát érintő kérdéskör volt, amiről a rendőrség képviselője mondta el a tényeket. Kormányrendelet és a sporttörvény foglalkozik a mérkőzések biztonságával és a szurkolók megfelelő elhelyezésével a kiemelt és általános kockázatú mérkőzéseken. Ennek értelmében a sajtópáholy alatti lelátórész mellékhelyiséghez közeli részén kerül kialakításra minden egyes hazai mérkőzésen a vendégszektor, úgynevezett ütköző zónával. Ennek érdekben a mellettük hegyet foglaló szurkolói csoportnak a „B” középnek a konfliktusok elkerülése végett a szemben lévő tribünrészre (popcornos) a büfé felöl eső szakaszra kell átköltöznie. Ezzel az intézkedéssel természetesen nem nagyon értenek egyet a szurkolók és más megoldást szeretnének, hogy ne kelljen elköltözniük a jól megszokott helyükről. Sajnos a szabályok betartását az ellenőrök és a rendőrség is ellenőrizni fogják és komoly, akár 2 millió forintos bírsággal is büntethetik a klubot. Stárics Kornél ügyvezetőnk elárulta, hogy az elmúlt szezonban 650.000 FT büntetést kellett fizetni a klubnak. Ezt idén szeretnék, elkerülni ezért kérik a szurkolókat, hogy legyenek segítségére a klubnak és legyenek partnerek a változtatásban.

A folytatásban a szurkolók már Bencze Tamástól kérdeztek a játékos választásról, a felkészülésről és az utánpótlásról. Vezetőedzőnk elárult néhány műhelytitkot is, amelyek közül talán a magyar mag megerősítését célzó fiatal honi irányító és center igazolása volt a legérdekesebb, ami sajnos egyéb okok miatt nem valósult meg ebben a szezonban. Kérdések merültek fel a vasárnap déli mérkőzéskezdésről és a szezon során kialakult meccsnapokról, amiről Kis Attila technikai vezető pontos információkkal szolgált. Tájékoztatása szerint a legnagyobb gondot a csarnok fogaltsága jelenti és ezért kellett a megszokottól eltérő, a szurkolók számára talán idegen időpontokat találni. 
Reményeink szerint vasárnap és minden hazai mérkőzésen maguk mögött tudhatjuk majd a szurkolókat, akik az elmúlt idényben is a hatodik embere volt a csapatnak!

2016. október 7. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás