A címeres mez felé-korosztályos válogatottjaink

A kéthetes szünetet kihasználva, a szomszédvári rangadó árnyékában Kovács László utánpótlás szakág vezető segítségével 2005-2006-2007-es korosztályos válogatott játékosainkkal szerveztünk találkozót. Néhány kérdésen keresztül – mióta kosarazol, mit jelent a válogatottság, kedvenc dobás- szeretnénk egy kicsit bemutatni a fiatalokat. 

 

 

A 2007-os korosztályban a válogatott keret kialakítása kezdeti szakaszban van. Jelenleg öt régiós válogatottat alakítanak ki az országban. Az alábbi játékosok az Észak-Dunántúli régió válogatottjában vannak. A következő szakaszban majd a régiós válogatottak egymás elleni mérkőzésein választják ki a nemzeti válogatott keret tagjait.

Török Papp Benedek, 2007-es serdülő korosztály. Posztja (elmondása szerint) irányító (1-2). Jelenleg a Zrínyi Gimnáziumban tanul.
A serdülő  „A” csapatnak országos döntőbe jutási esélye van és egy nagyon jó közösséget sikerült kialakítaniuk az edzőknek. 

-Fociztam régen és az iskolánkban elindult egy csapat, amibe én is lementem játszani és annyira megtetszett, hogy ott ragadtam, majd később a ZTE KK-hoz átjöttem. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy meghívást kaptam a válogatottba és teszek is érte, hogy a kereten maradhassak. Szeretnék egyszer NB. I-es kosárlabdázó lenni. Kedvenc dobásom a hárompontos. 

Jordán Bendegúz, 2007-es serdülő korosztály. Posztja: 2-3-as. Az Eötvös iskolában tanul. 

-Kíváncsiságból egyszer az Eötvös iskolában lementem egy edzésre és ez maradandó élménynek bizonyult, mert hat éve foglalkozom ezzel a sporttal. Nagyon örülök, hogy beválogattak a válogatott keretbe és remélem, sokat tudok majd fejlődni és csiszolni a tudásomat, technikámat Kedvenc dobásom a ziccer. 

Tóth Levente, 2007-es serdülő korosztály. Posztja: bedobó. A Mindszenty iskola tanulója.  

-Apukám egyszer elvitt egy bajnoki meccsre és akkor nagyon megtetszett a sportág. Kipróbáltam és már hat éve kosárlabdázom. Első alkalommal kaptam meghívót, amire büszke vagyok és szeretnék a keretbe maradni. A ziccerdobás a kedvencem. 

Balról: Szalay Domonkos, Török-Papp Benedek, Tóth Levente, Kovács lászló UP szakág vezető, Jordán Bendegúz, Mezőfi Márk, Tóth Barnabás, Horváth Martin 

Mezőfi Márk: A 2007-es serdülő korosztály. Posztja 3-4-es.  Az Öveges iskola tanulója. 
Márknál egy komplex fiatalemberről beszélhetünk, aki kosárlabdában és judo-ban is sikeres. Szülei első osztályú kosarasok voltak, így csak idő kellett, hogy a kosárlabda megfertőzze. 

-Két éve kezdtem kosárlabdázni és úgy látszik, van érzékem hozzá. Mellette a judozom is, amit szintén szeretek. Lassan döntenem kell, melyiket fogom a fő sportágammként folytatni, most a kosárlabda jobban tetszik. Kedvenc dobásom a ziccer. Ilyen rövid idő alatt elérni, hogy a válogatotthoz meghívjanak, önbizalommal tölt el, másfelől motivál, hogy még többet dolgozzak, hogy megfeleljek az elvárásoknak. 

Tóth Barnabás: 2006-os serdülő korosztály. Poszt: irányító, bedobó. A Dózsa iskola tanulója. 

-Szerettem volna sportolni és a kosárlabda volt az első, amit kipróbáltam, és itt maradtam. Nyolcéves koromtól kosarazom. Régiónként hat embert válogattak ki és a 24-es keretből 16 játékost tartottak meg az edzők. Már két összetartáson vagyunk túl. Ha tudok tovább fejlődni és ugyanezt a munkát beleteszem, mint most, akkor van esélyem, hogy tartósan a válogatottban maradjak. Heti hét edzéssel készülök. Egy jó irányító jól lát a pályán, jól passzol és vezére tud lenni a csapatának. A kedvenc dobásom a fadeaway (a védőtől és a kosártól hátra elugrással végzett tempódobás). A válogatott meghívó egyfajta motiváció., hogy még jobb legyek. Opció számomra a külföldön tanulás és sportolás is egyben. 

Horváth Martin: A 2006-os serdülő korosztály. Poszt: center. Az Eötvös iskola tanulója. 13 évesen közel 2 méteres játékos. Magasságához képest jól koordinált mozgású, gyorsan fejlődik. 

- Korábban fociztam, de három és fél éve a kosárlabdában találtam meg a sportágam. Megtiszteltetés, hogy meghívtak a válogatottba és a keret tagja lehetek. Szeretném az adottságaimat kihasználni és fokozatosan fejlődve minél jobb lenni. Kedvenc dobás: zsákolás

Szalay Domonkos. A 2005-ös kadett korosztály. Posztjai: 1-2- 3-4- es. Aölcsey Gimnázium elsőévese. A nyáron a 70 országot felölelő Junior NBA Global Championship USA-ban rendezett döntőjén az Európa-Közel-Kelet régió válogatottjában vett részt, miután a magyarországi szakasz legjobb játékosának választották.  Egyesületi csapatában, annak ellenére, hogy a saját (kadett) korosztályában is a fiatalabb évjárathoz tartozik, a következő korosztályban, a három évvel idősebb játékosok között is meghatározó szerepet tud játszani.  Nagyfokú tudatosság jellemzi a kosárlabda pályán és azon kívül is.

-Még keresem a helyem a kosárlabdában, de egyértelmű célom, hogy a felnőtt csapatba verekedjem be magam. Ehhez nagyon sokat és keményen kel dolgoznom. 2015-ben kezdtem kosárlabdázni, előtte fociztam, karatéztam, úsztam, de egyikbe sem találtam meg magamat. Az Ady iskolában figyeltek fel rám és a Liszt iskolában volt az első edzésem. Nagy büszkeség hogy a saját nemzetem címeres mezét húzhatom magamra, remélem ezt a későbbiekben is megtehetem majd. Jövőre a 2004-es korosztály megy EB-re. Erős a mezőny, de meglehet! Kedvenc dobásom a floater (magas ívű közeli ziccerdobás, akár palánkra is). A gyorsabb kosárlabda tetszik, de ebben még fejődnöm kell. A statikusabb játékban sokkal jobban ki tudok bontakozni. 

A fiatalok egybehangzóan azt nyilatkozták, hogy szeretnének profi kosárlabdázók lenni és egyszer szeretnének a ZTE KK felnőtt csapatában is bemutatkozni. Válogatottjainknak sok sikert kívánunk és legyenek ezek a fiatalok példák a többieknek, hogy sok munkával lehet nagy célokat elérni, mint akár a válogatottság.

Hajrá ZTE!

2019. november 29. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás