A harmadik…

Szombaton egy remek hangulatú és kiélezett mérkőzésen sikerült legyőznünk egy nagyon jó Körmendet. 
Ma este folytatódik a párharc, ami lélektanilag nagyon fontos mérkőzés lesz. Hiszen, aki ma nyer, az nagy lépést tesz a négy közé kerülésért. Így vélekedik Bencze Tamás is:

-Ahhoz, hogy az elődöntőbe juthassunk, egyszer nyernünk kell Körmenden. Erre itt lesz a legjobb alkalom. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de nem lehetetlen. A második meccsen is voltak megingásaink, hibáink, amiket szeretnénk minimálisra csökkenteni, hiszen csak így lehet esélyünk az előny megszerzésére. Kemény és kiélezett mérkőzésre számítok, de érzek elég erőt a csapatomban, hogy nyerni tudjunk. 

A mérkőzés 19 órakor kezdődik és a találkozón a Pálla Zoltán, Kapitány Gellért, Hegedüs Tibor (Dr. Valovics) bírói hármas bíráskodik majd. A mérkőzést az M4 élőben közvetíti. 

Szurkoljunk együtt a csapat és fiúk sikeréért!

Hajrá ZTE!

2016. május 10. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás