A harmadik következik, ami ismét nagyon fontos lesz

A negyeddöntő harmadik köre következik és a Szolnok elleni páros csatánk 1-1-re áll. A szombati szolnoki találkozót jól kezdtük és az első negyedben vezettünk is. Aztán jött a második játékrész, ahol a hazai zónavédekezés kizökkentett a ritmusunkból és átvette a mérkőzés irányítását a Szolnok és ezt követően csak futottunk az eredmény után. Bencze Tamás vezetőedzőnk természetesen bizakodó a keddi, harmadik mérkőzéssel kapcsolatban:

-Felkészültünk, sokat gyakoroltuk a szolnoki zóna elleni játékot, mégis megzavart bennünket. A harmadik negyedben már megtaláltuk az ellenszerét, csak itt meg két –három olyan extra hárompontost kaptunk – utolsó másodperceset-, ami lendített a házigazda szekerén. Ebből is látszik, hogy nagyon jó játékosokból áll az ellenfelünk és bármelyik képes extrára, ha csapatként nem is működnek még gördülékenyen. 

Bencze Tamás elmondta, ha jó védekezünk hazai pályán és a fiúk tartják magukat a megbeszélt taktikához, akkor újra előnybe kerülhetünk. A fiúk ezen fognak dolgozni, de kell majd a jól megszokott szurkolói buzdítás is!

A találkozó 19 órakor kezdődik és a Cziffra Csaba, Kapitány Gellért, Minár László (Várhalmi Zsolt) vezeti. 

Fontos! A mérkőzésre a belépőjegyeket kedden 12.30-ig lehet megvásárolni elővételben, a Kvártélyház Jegyirodában. A Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok pénztárai 17.40-kor nyitnak, amikortól már el lehet foglalni a szurkolóknak a helyüket a csarnokban. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2017. május 15. Zalakerámia ZTE KK 

 

 

Megosztás