A legjobb 32 között a serdülők

A serdülő bajnokság ötödik fordulóját Győrben rendezték, ahol ZTE KK A  csapata a B csoport küzdelmeiben volt érdekelt. 
Az első mérkőzésen a házigazdák ellen kellett megmérkőzni a győzelemért, nehezítette a körülményeket, hogy a játékosok szinte a buszból „estek be” a pályára a nagy forgalom miatt. Meg is látszódott a játékon a bemelegítés kellő hiánya, elsősorban támadásban rengeteg volt a kihagyott ziccer, ettől függetlenül már a mérkőzés elején sikerült nagyobb előnyt kiharcolni. A pontatlan játék ellenére folyamatosan nőtt a különbség, a győriek csak az utolsó negyedben tudtak faragni az előnyből.

ZTE KK/A - Győri KC  77 - 62 (18-6, 21-20, 20-13, 18-23)

ZTE KK/A: Lajos B. 13, Vargyai K. 8, Lang V. 2, Széll B. 8, Büki B. 28, Makkos D. -, Fullér P. -, Hoffmann M. 9, Köcse B. -, Mészáros Á. 4, Óházy M. 2, Szelestey Sz. 6

A második mérkőzésen a DKKA/B csapata volt az ellenfél, akik ellen aztán már teljes koncentrációval tudtunk pályára lépni. Rengeteg labdát és, ezáltal könnyű kosarat szereztünk, tulajdonképpen az első negyedben eldöntöttük a találkozót. A játékosok élvezték a mérkőzést, mindenki kellő lehetőséget kapott a játékra és ezzel igyekeztek is élni. A mérkőzés végére tetemes lett a különbség, így nagyon jó hangulatban zárhatta a csapat az alapszakaszt. 

ZTE KK/A – DKKA/B  135 – 57 (34-12, 32-21, 32-10, 37-14)

ZTE KK/A: Lajos B. 13, Vargyai K. 2, Lang V. 8, Széll B. 28, Büki B. 20, Makkos D. 13, Fullér P. -, Hoffmann M. 18, Köcse B. 12, Mészáros Á. 6, Óházy M. 6, Szelestey Sz. 9/3

Legközelebb a ZTE KK A csapata már a legjobb 32 között lép pályára.

2016. december 21. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás