A pályaelőny megvan, de itt nem állunk meg

A középszakasz utolsó felsőházi mérkőzését játssza csapatunk csütörtök este a listavezető Alba Fehérvár ellen. Mielőtt a soron következő bajnokira rátérnénk, nézzünk vissza a Szolnok elleni parádésan megvívott 102-98-as mérkőzésre:

-Ahogy korábban mondtam nekünk jobban fekszik a Szolnok játéka, mint a Körmendé, vagy a Szombathelyé. Ezt sikerült bebizonyítanunk vasárnap este. A magas embereink nagyon kemény munkát végeztek a palánkok alatt, míg a hátvédjeink, élükön Norfleettel jól dobtak és irányították a csapatot. Végig koncentráltan játszottunk és ez meghozta a sikert számunkra- értékelte a Tisza-parti győzelmet Bencze Tamás vezetőedző. 

A csütörtök esti ellenfelünk a Falco KC-t verte hazai környezetben és Dzunics mesterben biztosan ott motoszkál a gondolat, miképpen tudna visszavágni a fehérvári vereségükért. 

-Mindent meg fog tenni az Alba, hogy megakadályozza a játékunkat és kizökkentsen minket a ritmusunkból. Fontos lesz a magas posztok és a kisembereik védése. Ha koncentráltan, jól védekezve tudunk játszani, akkor van esélyünk a győzelemre. Úgy gondolom fejben is felkészültünk a mérkőzésre és remélem, a parketten is megmutatják majd ezt a fiúk. 

A mérkőzés 19 órakor kezdődik és a Földházi T., Benczur T., Ádám J. (Bodrogváry I.) bírói hármas fújja majd a sípot. 

Fontos!
A várható nagy érdeklődés miatt a pénztárakat 17.30 órakor, a sportcsarnok kapuit pedig 17.40-kor nyitjuk ki. Arra kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen a mérkőzésre a zavartalan bejutás érdekében. Felhívjuk azon szurkolóink figyelmét, akik gépjárművel érkeznek a mérkőzésre, hogy a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok előtt parkoló és a mellette lévő parkolók nagy része a hétvégi háromnapos rendezvény miatt már a hét elején le lettek zárva, így a parkolást a környékbeli utcákban célszerűbb megoldani. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2017. április 26. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás