A szurkolók nagy segítséget nyújtottak...

9 napon belül negyedik mérkőzésére készül a Zalakerámia ZTE KK. Kedden még Szombathelyen szenvedett vereséget a csapat, most pénteken pedig már az eddig mumusnak számító Pécs ellen kívánnak javítani Raúl Jimenezék. A spanyol edzőt kérdeztük várakozásairól:

 

- Sokan mondták a mérkőzés után, hogy fáradt volt csapatunk. Én ezt csak kifogásnak érzem, amit nagyon nem szeretek. Ha valóban fáradt lett volna a csapat, akkor nagy hátrányból sem lett volna ereje visszajönni a mérkőzésbe. Az ellenfél jó napot fogott ki, jó dobószázalékkal kosárlabdáztak, mi pedig nagyon lazán védekeztünk és gyors indításokból is kaptunk könnyű kosarakat. Itt szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy nagy hátrányban is töretlenül bíztatták a srácokat, nagy segítséget nyújtottak, hogy feltámadjunk a negyedik negyed elején. Nagyon bízom, hogy boldogabbá tudjuk őket tenni pénteken. Mindenki tudja, hogy nagyon fontos meccs jön a Pécs ellen. Ugyan kevés idő volt, de készültünk a PVSK-ból, az elmúlt hetekben történő hangolást is használhatjuk majd. Kovács Péter sérülése után többen is remekül léptek elő az ellenfélnél, és helyettesítették a kulcsembert: Nelson, Csabay és Sarilja is csúcsforma közelében van. Meg tudjuk azonban őket is verni és hazai pályán más célunk nem is lehet, ehhez a Szeged és Körmend ellen mutatotthoz hasonlóra van szükségünk, és a keddinél jóval nagyobb koncentráltsághoz. Czinger és Puszta továbbra sem bevethető, de nagyon bízom benne, hogy Kámán csütörtökön már edzhet és pénteken pályára léphet.

 

Fotó: Bálizs Zsuzsa
Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás