A Tó-Kában zártuk az évet

A hétvégén tartotta évzáró vacsoráját a Zalakerámia ZTE KK csapata. A Tó-Ka étteremben rendezett összejövetelen a csapattagok és az edzői stáb mellett Bali Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város képviselője, Stárics Kornél ügyvezető, valamint a társadalmi elnökség tagjain kívül a klub dolgozói is részt vettek. 

Csapatunk az idei bajnokságban a 7. helyezést szerezte meg. Stárics Kornél ügyvezető említést tett arról, hogy a csapat idén 14 nagyon szoros összecsapást vívott, melyek közül sajnos csak négyet sikerült megnyerni; többek között ezzel magyarázható, hogy pillanatnyilag nem az elődöntőre készülődhet a gárda. A jövőre vonatkozóan azonban jó hírekkel szolgált az ügyvezető: várhatóan két héten belül összeállhat a magyar mag, jelenleg is három játékossal áll komoly tárgyalásban a klub. 

Külföldi játékosaink közül Deonta Vaughn, Milija Mikovic és Ivica Radic már a vacsorát megelőzően hazautazott, James Kinney azonban részt vett a vacsorán, csakúgy, mint valamennyi hazai játékosunk.

Köszönjük szurkolóink egész szezonbeli buzdítását, külön köszönet a csapatot idegenben is buzdítóknak! Ősztől ismét hajrá ZTE!!! 

Képek: Bálizs Zsuzsa

2018. május 28. Zalakerámia ZTE KK/ Bálizs Zsuzsa
 

Megosztás