Titkos vágya vált valóra azzal, hogy a ZTE vezetőedzője lett 35 évesen. 2008. június 9-én, sajtótájékoztatón jelentették be Zalaegerszegre szerződését. 

-Életre szóló kötődést jelent a ZTE, rengeteget kaptam Zalaegerszegtől, szeretném viszonozni azt, amit a ZTE tett értem. 16 éve élek Pécsen, de évente többször jártam haza a szüleimhez és most nagy lelkesedéssel állok munkába Egerszegen.

2010: az év, amikor visszatértek a teltházas meccsek a Városi Sportcsarnokba. Nem csupán az aranyévről, de az oda vezető útról, valamint az azóta eltelt időszakról is beszélgettünk Völgyi Péterrel. 

Az Eötvös iskolában ismerkedett meg a kosárlabdával, méghozzá nagyon későn, hetedikes korában. Eredetileg atletizált, aztán megakadt rajta Farkas Sándor, a ZTE sikerkovácsának szeme. 

- Atlétika versenyre vitt el az akkori tesitanárom, ahol Farkas Sanyi a Babettáján odagurult hozzám, és azt mondta: „holnaptól kosárlabdázol. Másnap fél ötre gyere edzésre az Eötvösbe.” Úgy is lett, én akkor megjelentem, és azóta - 34 éve - a kosárlabda az életem, a munkám, a hivatásom. Először játékosként, majd később edzőként lett a mindennapjaim része.

Farkas Sándornak elég különleges módszerei voltak, ami azonban nem tántorította el tanítványait...

- Rendszeresen káposztát ettünk. Az egyik csapattársunk édesapjának zöldséges boltja volt, hozzá kellett bemenni káposztáért. Ezen kívül tejet ittunk az edzések után, mert mindenféle fontos dolgot pótol. Hétfő délután erőnléti edzés volt, akkor futottunk az Alsóerdőre, Sanyi bá futott, vagy ment elől sárga Babettával, és utána jöttünk be labdázni a terembe. Lelkesedése, vehemenciája lenyűgözött, rengeteget tanultam tőle mind szakmailag, mind pedig mentálisan – nagyon hálás vagyok neki ezért. 

A nyolcvanas évek végén óriási volt a ZTE népszerűsége Egerszegen, Völgyi Péter az első aranyérem megszerzésekor már a keretben szerepelt, de teljes szezonra az 1988-89-es szezonban volt a felnőtt csapat tagja. 

- Teljesen ZTE-őrültek voltunk, mindenki be akart kerülni a felnőtt csapatba, nekem nagyon fiatalon sikerült. Először pályára 14 és fél évesen léptem, 28 másodpercet tölthettem el ott, és az akkor nagyon nagy szó volt. Az Oroszlány ellen debütálhattam, még rádobásom is volt, sajnos nem ment be.

 


Völgyi Péter ZTE-mezben akció közben

Egy sajnálatos közlekedési balesetet követően – egy Trabantos elütötte a Kossuth utcán 16 éves korában - aztán hamar az edzői pálya felé fordult. 
- Volt egy komoly balesetem, utána már nem tudtam olyan szinten edzeni, ahogy szerettem volna, többször is komoly műtétet hajtottak végre a lábamon. Játszottam utána még Pécsett az „A”-csoportban, az oda kerülésben is Sanyi bá segített. Miután láttam, hogy felnőtt válogatott nem lehet belőlem, nekiálltam a játék mellett edzősködni. Egyből három csapatot kaptam és folyamatosan jöttek az újabb kihívások. 
 

Egy régi pécsi fotó: az álló sorban jobbról a 2. Völgyi Péter, lent 12-es mezben Csirke Ferenc

Sikeredzőnk tudatosan készült az edzői pályára kedvenc sportágában. 

- Testnevelési főiskolán végeztem szakedzői képzést. Úgy vélem, elsősorban mindenkinek saját magát kell képeznie és megtalálni a mentort, akihez fordulhat, aki segíti a kezdeti években. Aztán neki is feladata lesz, hogy ő is kineveljen maga mellett edzőket. Rengeteg jó szakemberrel dolgozhattam együtt. Az első és legfontosabb Farkas Sándor volt, aki megszerettette velünk a kosárlabdát, kisgyerekből nevelt felnőtt emberré bennünket. Többet voltam vele, mint a szüleimmel. Még a lagziját is az Eötvösben töltöttük, itt volt az egész csapat. Stojan Ivkoviccsal Pécsett, Patonay Imrével Egerszegen dolgozhattam együtt, emlékezetes, szép, sikeres évek voltak. Úgy érzem, hogy megkaptam az élettől a lehetőséget és a képzést. Előny volt, hogy nagyon fiatalon belekóstoltam az edzői munkába. Bár azért már volt rá példa, hogy éreztem, hogy egy kicsit sok, hiszen már 26 éve ezzel foglalkozom. Egy kicsit más jellegű munkát végzek Diósgyőrben, ahol sportszakmai igazgató vagyok. Ezen kívül párhuzamosan a női válogatott mellett is dolgozom, mint szövetségi kapitány. Szép sikereket értünk el, az U18-as lányokkal bronz-, majd ezüstérmet szereztünk az Európa-bajnokságon, és a legjobb négybe kerültünk a világbajnokságon.
 

„Nagyon fiatalon belekóstoltam az edzői munkába”

A kétezres évek eredménytelensége után a ZTE koncepciót váltott, 2008-ban, immár a Zalakerámiával együttműködve a korábbi években megszokottnál nagyságrendekkel nagyobb célokat fogalmaztak meg. Új légiósok érkeztek a csapathoz – Louis Hinnant, Calvin Watson, Srdjan Helbich és Michael Jones.  Új edzői stáb vette át Nikola Lazicstól és Vertetics Istvántól a stafétát: Völgyi Péter Pécsről, Patonay Imre pedig Körmendről tette át a székhelyét Zalaegerszegre, előbbi vezetőedzőként, utóbbi pedig szakmai tanácsadóként állt a klub szolgálatába.

Völgyi Péter 2008 őszén a sajtó kérdésére elmondta, az alapvető célkitűzés, hogy az együttes kiharcolja a felsőházi rájátszásba jutást (1-8. helyezés), ám nem tartja elképzelhetetlennek, hogy meglepetéscsapatként a Zalakerámia ZTE KK eljut akár a legjobb négyig is.

... és Völgyi Péter kiváló jósnak bizonyult, hiszen a csapat - emlékezetes tavaszi menetelés után - 2009 júniusában a Falco legyőzésével bronzérmet szerzett,  ami szakmai körökben is  meglepetést okozott. Ennek hatására a csapatot sokkal komolyabban vették a következő szezonban, amikor minden arannyá vált, amihez az edzőpáros nyúlt.

 

„Minden arannyá vált, amihez 2010-ben nyúltunk...”

- Annyira összeállt a mozaik minden egyes darabja, hogy azóta is beleborzongok  - emlékezett vissza. Azt az éjszakát igazából fel sem tudtam fogni, amikor bajnokok lettünk, annyira hihetetlen volt az az út, amit végigjártunk. Sokan mondták, hogy nem baj, ha kikapunk Pakson, majd az ötödik meccsen Egerszegen úgyis sikerül a győzelem, de mi semmit nem akartunk a véletlenre bízni és úgy döntöttünk, nekimegyünk az ASE-nak már az elején. A többi már történelem, Tolna megyében lettünk bajnokok... A hazaút nagyon hosszúra sikeredett, tudtuk, hogy rengetegetn várnak minket otthon, de útközben is sokszor meg kellett állnunk, a szurkolók szeretete egyszerűen határtalan volt. Másnap reggel nagyon korán ébredtem fel, pedig hétkor értünk haza, de nyolc után már fent voltam és azonnal az a gondolatom támadt, hogy akkor most hogyan tovább, mi fog következni most a csapattal?

A 2010 május végi éjszaka örök élmény marad egykori vezetőedzőnk számára.

- Az erkélyen ünneplés, a szökőkútban fürdés felejthetetlen élmény. Én, aki zalaegerszegi utánpótlás-játékosként szurkoltam a ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji aranycsapatnak, sosem gondoltam volna, hogy ez nekem, nekünk megadatik így közösen, a másik oldalról. A ’88-as csapatban játszottam nagyon fiatalon – igaz csak 28 másodpercet, - de még érmet is kaptam! Akkoriban kerültünk fel hárman a felnőttcsapathoz, ami csak magyar válogatott játékosokból állt. Igazából inkább még szurkolóként vettem részt azokon az ünnepléseken, ezért is volt különleges a 2010-es, amikor minket éljeneztek az emberek. 

 
Völgyi Péter énekel a Polgármesteri Hivatal erkélyén

Minek köszönhetően sikerült ilyen remekül összerakni a csapatot arra a szezonra?

- Elsődleges célkitűzésünk az volt, hogy az összes egerszegi játékost, akit tudunk, tartsunk meg, s akit tudunk hozzunk vissza.  Ezzel sikerült egy olyan magot kialakítani, ami nagyon ritka manapság bajnokesélyes csapatoknál.  Ez volt az alap, aztán kialakult, hogy kinek mi a szerepe a tortából, amivé a csapatot gyúrtuk. Akkoriban egyedülálló dolgokat kezdeményeztünk az edzésmunkában – gondolok itt Gazsira is – így a végeredmény nem is lehetett kérdéses. A városvezetés, a klub menedzsmentje, Putesz rutinja, Gazsi fizikális felkészítése, Doki szerepe... Rá külön ki kell térnem. Nikola edzőssége alatt dr. Szalai Zoltán csapatorvos számtalan technikait kapott.  Amikor elkezdtük a felkészülést, leültem vele: „Dottore, állandóan technikait kapsz, ha az edző mellett ülsz! Ne ülj le kérlek a kispadra, mert ez sújthatja a csapatot’”. Doki emberi nagyságát mutatja, hogy 100-ból 99 ember megsértődött volna, ő viszont azt mondta: „Te vagy a főnök, Peti, az lesz, amit kérsz!” Családjával együtt az egyik legnagyobb  szurkolónk lett. Bárhova néztem, barátok vettek körül és 100%-ban mindenki azon dolgozott, hogy sikeres legyen a csapatunk. 

 

„Bárhova néztem, barátok vettek körül...”

Völgyi Péter, Patonay Imre és Gáspár László team-je kiválóan működött. 

- Putesz egy unikum a magyar kosárlabdában, egyszerűen mindent tud a játékról. Vidéki edzőként ő is épített bajnokcsapatot Körmenden, s olyan vagányság, magabiztosság és rutin áradt belőle, ami nagyon messziről meglátszott. Egy-egy mondata sok játékost segített át holtpontokon. Voltak persze kezdetben összezördülések kettőnk között, de nagyon gyorsan sikerült lerendezni és megbeszélni. Maximálisan megvolt a tisztelet minden irányban a felek között, így mindenki tudott a másikért küzdeni. Gazsival pedig olyan erőnléti programot állítottunk össze, ami egyedülálló volt akkoriban. 

 

A legendás edzőtrió

Kinek jutott eszébe, hogy Te fiatal edzőként a szakma doyenjével dolgozz együtt?

- Pécsen dolgoztam korábban, s amikor Egerszegre érkeztem az egyeztető megbeszélésre, ott találtuk ezt ki – és a jelek szerint bevált.  Nagyon fiatal voltam, jól jött mellém egy tapasztalt, minden szempontból dörzsölt kolléga. Ifi válogatottként edzőm volt Putesz,  aki soha nem akart fölérendelt szerepet játszani. Tudta, mikor kell szólnia, remekül kiegészítettük egymást. 

A játékosok között is remekül működött az összhang, nem utolsósorban azért, mert volt egy igazi vezér. A csendes Kámira hogy emlékszel vissza?

- Tényleg csendes volt, de az ő szava triplán számított.  A külföldiek is maximálisan elfogadták őt, a magyarok számára pedig nem volt kérdés. Kámi zárt le mindenféle beszélgetést, ha esetleg adódott konfliktus. Az ő szerepköre nem volt kérdéses. 

 

„Kámi szava triplán számított...”

Louis és Calvin a litván duó, Lukosius és Lekarauskas örökébe lépve két szezont töltött Zalában és a litvánokhoz hasonlóan bajnoki címhez segítették a Zetét. Mennyire voltak könnyű esetek?

- Nagyon sokat fejlődtek az itt töltött szezonok alatt, bár nagyon sokat is foglalkoztunk velük. Taktikailag sok újdonságot tanultak Zalában. Abszolút két különböző alkatról beszéltünk, Calvin a zabolázatlan őserő volt, aki olyan dolgokat tudott, amiket lehetetlen tanítani. Testi erejét használta főleg és adottságait. Louis ehhez képest vérbeli irányító volt, zseniálisan próbálta szervezni a játékot, úgy vélem, a ZTE nagyon szép játékot játszott abban a szezonban. Az egyéni képességek mellett kellett az is, hogy nyerő típusú játékosok alkották a csapatot. Calvin, bár nehezebb eset volt, igényelte a törődést, az egyéni beszélgetéseket. Kérte, hogy minden meccs után üljünk le négyszemközt kielemezni a játékát – ezért nagyon hálás volt és ezekből sokat tanult is. Amikor elment, adott nekem egy rajzot – remek kézügyessége volt – és megköszönte a rengeteg együtt töltött órát, amikor elemeztük a meccseit.  Ő annak ellenére, hogy egyébként önfejű srác volt, és elmondása szerint korábban sokszor saját magának kosarazott, mégis hajlandó volt beállni a gépezetbe és főleg az aranyév második felében nagyon alázatosan kosarazott. 

 

Az edző pillanatnyi magányossága: Völgyi Péter koncentrál

Kyle Wilson volt a bronz- és az aranycsapat közötti különbség; az ő Egerszegre igazolása remek húzás volt tőletek.

- Michael Jones bár ponterős volt, egyúttal kicsit szeleburdi játékos is; több találkozón is buta hibái miatt kaptunk ki a 2008-09-es szezonban, eléggé kiszámíthatatlan volt, kicsit még rutintalan volt arra a posztra. Mivel ambíciózus céljaink voltak, jobb játékost kerestünk 4-es posztra. Kyle Wilson Ausztriában, majd Cipruson játszott, volt már európai tapasztalata, ezért esett rá a választásunk. „Pumukli” – ahogy én neveztem, kiváló erőcsatár volt. Szeretek becenevet adni a játékosaimnak, és amikor először jött reggel edzésre, a haja úgy állt, mint Pumuklinak, így rajta is ragadt ez a név. Minden egyes szituációban higgadt tudott maradni, gyors dobása volt és ha kellett, a gyűrű alá is bement verekedni. Taktikailag is kiválóan kiegészítették egymást Trepivel, ráadásul kintről is extrán dobtak. Mellettük pedig ott volt Tóth Ádám, aki „lerombolt” mindenkit, aki a közelébe érkezett. Palánk alatt voltunk talán a legerősebbek, ez a trió megkönnyítette a mezőnyeink dolgát is. Nehéz volt az ellenfeleinknek készülniük ránk, bármelyikük képest volt ponterősen kosarazni, erre az is jó példa, hogy a döntő négy meccsén négy különböző játékos volt a legjobb dobónk.
 

Kiváló csapatot hoztak össze Putesszal és Gazsival

Volt egy kabalád a meccsek előtt: mindig pacsiztál dr. Szalai Zoltán lányával, Szidivel.

- Doki családja a legnagyobb szurkolónk lett ebben az időszakban. Mint a legtöbb edzőnek, nekem is volt egy elhagyhatatlan elem: amikor beléptem a csarnokba, nagyon fontos volt, hogy az első pacsi Szidié legyen. Mindig várt, s ha megvolt a pacsi, kezdődhetett a bemelegítés. Sajnos már nincs köztünk, de ő is a csapat része volt, hasonlóan a szintén elhunyt Polster Petihez, akinek a vidámsága, rutinja és személyisége szintén sokat tett a sikereinkhez. 
 

Patonay Imre kap érmet – a háttérben a szurkoló, aki nélkül nem kezdődhetett mérkőzés: Szalai Szidónia, Szidi

Hogy emlékszel vissza a csapatösszetartó bulikra, milyen emlékeid vannak ebből az időszakból?

- Pályán kívül viccesek voltak, jópáran gyereklelkűek. Imádták egymást és időnként nagyon el tudták engedni magukat, néha azért szórakozóhelyeken is megfordultak, ahogy hallottam – bár én ott sosem voltam jelen, teszi hozzá nevetve Völgyi Péter – de az edzéseken és a pályán nagyon nagy volt a fegyelem. A pálinkaivásban nem igazán vettek részt a játékosok, a sorozatos győzelmek után már én sem, inkább átengedtük a vezetőségnek a lehetőséget, akik becsülettel helytálltak a szerepben. A Terra Incognita volt a törzshelyünk, Igor minden meccs után várt minket és nagyon jó hangulatú vacsorákon vettünk részt, ennek oka pedig az volt, hogy szerettük egymást és élveztük egymás társaságát. A győzelmek óriásit segítettek a csapatépítésben, de igazán az egymás iránti kölcsönös tisztelet és szeretet tartotta egyben így ezt a társaságot. Életemben a szakmailag gyengébb periódusokban nagyon sokat adott nekem a visszaemlékezés erre az időszakra, olyan töltetet tud adni mindez, ami segít a további munkában. Kevés edzőnek adatik meg az, hogy ennyire precíz, pontos, sikeres szezont tud produkálni. Ez közel volt a 100%-hoz, nem csupán a győzelem-vereség mutató miatt (33-3 volt ez a szon során, a szerk.), hanem ami kihozható volt a csapatból, azt ki is hoztuk – alapszakaszgyőzelem, kupagyőzelem, bajnoki cím. Folyamatosan villannak be emlékek, amire büszkék lehetünk egész életünk során. 
 

Volt mit ünnepelni: a csapat és szurkolói a szökőkútban, 2010. május 29. hajnalán

Még egy nyomós oka van annak, hogy mindig különleges emlék lesz számára ez a szezon: 2009. november 16-án, épp egy debreceni – természetesen győztes - túrát követően született meg kislánya, Szonja. 

 

A Völgyi-család 2010 karácsonyán

Völgyi Péter kis megszakítással 2014-ig maradt a ZTE edzője; 2011-ben az anyagi problémák  februári kiderülése után végül 6. helyen végzett a színmagyar csapat. Ekkor a Paks edzője lett, közben a ZTE 2012-ben a jászberényi fiaskó és a 14. hely ellenére végül bentmaradt az NB 1-ben. 2012-13-ban, immár újra Völgyi Péterrel következett egy 11. helyezés, majd 2013-14-es szezonban playout után végül sikerült a bennmaradás a Nyíregyháza ellen. 2012-13-ban a férfi U 20-as válogatott szövetségi kapitánya is volt. 

 

Válogatott edzőként

Néhány mondatot a 2014 utáni időszakról is ejtettünk Petivel.

- Immár 6 éve a női szakággal foglalkozom. Teljesen más a két dolog. A női kosárlabda kétdimenziós, a férfi pedig három. A csajok nem tudnak zsákolni, nagyot ugrani. Megvan a női szakágnak a szépsége és a nehézsége is. Előny viszont, hogy nemzetközi szinten lehet eredményeket elérni, vannak éremszerzési esélyek. A szebbik nemnél sokkal fontosabb, hogy az öltözőben egység és jó hangulat uralkodjon. A srácok kreatívabbak, a lányok precízebbek. Azok a női játékosok, akik bátrak és kreatívak a pályán, emellett a szükséges genetikai adottságaik is megvannak,  jó eséllyel pályáznak a válogatottságra.


 
Dombai Réka, a jövő felnőtt válogatottjának egyik nagy reménysége 

Egykori edzője, Farkas Sándor hívta a női válogatotthoz segítőjeként, s lett a válogatott másodedzője; majd 2014 nyarán Győrbe került, ahol ezüst és bronzérmet szerzett az UNI Győr csapatával. 2018 tavaszán érkezett el a váltás ideje, amikor Diósgyőrbe került, ahol jelenleg is a DVTK sportszakmai igazgatója. Elsősorban az első csapat eredményességéért felel, de feladata a saját nevelésű játékosok élvonalbeli szintre történő eljuttatása is, rendszeresen tart edzéseket számukra. A DVTK bajnoki ezüstérmet szerzett 2019-ben, s az idei szezonban is ebben a pozícióban állt a különleges helyzet miatti csonka szezont hozó bajnoki idényben. 

 

Medgyessy Dórával, a DVTK jelenlegi és Bukovszky Mónikával (Kicsi), a borsodiak és a Volán egykori ászával Diósgyőrben

2017 őszén lett az U 18-as női válogatott szövetségi kapitánya, s előbb 2018-ban bravúrbronzot szerzett csapatával Udinében, majd hatalmas sikerként tavaly nyáron ezüstérmet szerzett a lányokkal a szarajevói korosztályos kontinensbajnokságon, többek között a torna favoritjának számító franciák elődöntőbeli legyőzésével. Itt lett nemzetközileg is jegyzett játékos Dombai Réka és Angyal Barbara, akire már a felnőtt válogatottban is számítanak. Az EB-siker után a válogatott egyből Bangkokba repült, ahol a VB-n a torna legfiatalabb életkorú csapataként a 10. helyet szerezte meg. Az idei évben a nemzetközi tornák elmaradnak, ám a 47. születésnapját a napokban ünneplő Völgyi Péter hétfőtől Székesfehérváron tart válogatott összetartást az U18-as keretnek, az U 20-as, valamint a felnőtt válogatottal párhuzamosan. 

Az EB-ezüstérmes magyar válogatott és stábja

 
 
Iványi Dalmával mindent megtesznek a jövő tehetségeiért

 

Zsombor és Szonja, a két Völgyi-csemete

Fotó: Katona Tibor (Zalai Hírlap), Seres Péter (Fotó Zalaegerszeg), Bálizs Zsuzsa

Interjú Völgyi Péterrel: Bálizs Zsuzsa

2020.július 3. Zalakerámia ZTE KK