A ZTE KK nyerte az Ivánkovics István emléktornát

Hagyományteremtő szándékkal rendeztek a megyeszékhelyi Apáczai Csere János Művelődési Központ tornatermében négycsapatos gyermek kosárlabda tornát, amellyel a ZTE KK 1978-as NB I-be jutó csapatának kiváló kosárlabdázójára Ivánkovics Istvánra emlékeztek. Egyedüli Egerszegiként akkoriban a közönség kedvence volt a Cini becenévre hallgató játékos, akinek özvegye és családja is jelen volt a tornán. A hivatalos megnyitón Balaicz Zoltán polgármester, a torna fővédnöke, személyes családi élményeiről mesélt, hiszen a két család közel lakott egymáshoz annak idején. Flaisz Gergő a Keresztury VMK igazgatója örömét fejezte ki, hogy a kultúra mellett végre a sport is visszatért a kertvárosi intézménybe. A kosárlabda torna mellet az emeleten egy, a játékos képeiből, korabeli újságcikkekből és személyes tárgyakból rendezett kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

A nemzetközi emléktornára az Oberwart Gunners, a Soproni Sportiskola és oroszlányi OSE Lions csapatai kaptak meghívást a házigazda ZTE KK mellett. A kulturális intézmény és a Zalaegerszeg Városi Szabadidősport Szövetség Kosárlabda bizottságának szervezésében körmérkőzést vívtak egymással a felek és így alakult ki a végső sorrend. A vendégcsapatok vezetői elmondták, jó alkalom számukra is az ilyen jellegű megmérettetés, mert fel tudják mérni, hogy milyen erőt képviselnek a csapataik. Az ausztriai szakvezető Takó Balázs, akinek zalaegerszegi kötődése is van a feleségén keresztül, kiváló erőpróbának nevezte a tornát, mivel Ausztriában más rendszerben játszanak a korosztályos csapatok, mint Magyarországon.

 

A mérkőzések során a Halász Gergely és Amprus Péter irányította kék-fehérek kiemelkedtek a csapatok közül és végül veretlenül nyerték meg a tornát. A második helyen az OSE Lions, a harmadikon a Soproni Sportiskola és a negyediken az Oberwart csapata végzett. 

Eredméynek: 

ZTE KK- Oberwart Gunners 46-24
OSE Lions- Soproni Sportiskola 44-41
OSE Lions- ZTE KK 22-59
Oberwart Gunners- Soproni Sportiskola hu. 41-42
ZTE KK- Soproni Sportiskola 53-38
OSE Lions- Oberwart Gunners 47-42

A szervezők a torna legjobb ötösét, All Star csapatát is összeállították és díjazták. Az edzők szavazatai alapján a csapatok legjobbjai és ráadásként a legjobb zalai játékos alkotta a torna ötösét: Brandtner Samuel (Oberwart), Biacsics Péter (Sopron), Árva-File Balázs (OSE), Szalay Domonkos ( ZTE KK), Komády Márton ( ZTE KK).

A díjátadón Ivánkovics Istvánné, Kati néni és az egykori csapattárs Halász István segédkeztek. A szervezők szeretnének ebből a tornából hagyományt teremteni és minden év januárjában hasonlóképpen emlékezni a Zalaegerszeghez örökké hű kosarasról, Ivánkovic Istvánról. 

2017. január 24. Zalakerámia ZTE KK  

Megosztás