A bravúr nyomában

Nagyon fontos és katartikus győzelmen van túl a Zalakerámia ZTE KK együttese.
Több sérülés és egy nem jól sikerült nyírségi rajt hátráltatta a zavartalan taktikai és lelki ráhangolódást, ám úrrá tudott lenni mindezen a kék-fehér csapat és egy nagyon hullámzó mérkőzésen talán a hosszabb kispad, a nagyobb koncentráció és akaraterő, higgadtság voltak azok a faktorok, amelyek a titkon várt bravúrhoz segítették hozzá a Raúl Jimenez fiait.

 

Pedig a meccs előtt a kiújult Kusnyer sérülése, Mohácsi egy edzéssel és sok infúzióval várta az összecsapást (a zalaiak új bedobója végül nem bírt sokáig a parketten maradni, és újabb injekciókúra várt rá vasárnap, de akaraterejéért őt is mindenképp dicséret illeti), míg Daniel Tamir nem is léphetett pályára. Graham viszont megpróbálkozott, ám a meccs 3. percében már cserét is kért a ZTE bokasérüléssel szenvedő amerikai irányítója. Küzdeni tudása miatt őt sem kell félteni, hamar visszatért és az utolsó percekben láthatóan nagy fájdalmakkal küzdött, de pályán maradt és győzelemhez segítette csapatát. Az ilyen apró momentumok, és a megalkuvás nélküli győzni akarás kellett ahhoz, hogy a ZTE végül ledolgozta hátrányát és olyan hullámzó rangadót nyert meg, melyről sokan már talán le is mondtak. A meccs egyik legjobbja – Gápár Dávid – a sajtótájékoztatón kiemelte többek között Healy eredményességét, Cole Darling vagy Kertész Dániel nagy pillanatait védekezésben. Lekli József is több kisebb momentumot és az összeálló védekezést jelölte meg a győzelem kulcsaként:

 

- Jól kezdtük a mérkőzést és végig kontroll alatt tarthattuk volna azt és egy 10 pont körüli előnnyel mehettünk volna pihenőre, ám a félidő hajrájában a gyors játékunk sok eladott labdával járt. Nyíregyházán szétestünk (ám az a méretű zakó szerintem nem volt reális), de most megmaradt a tartásunk és noha támadásban sokszor hibázott a csapat és én is, de védekezésben jól teljesítettünk, az utolsó negyedben pedig a lepattanókban is. Az utolsó 10 percben emlékeim szerint nem engedélyeztünk támadó pattanót az Albának. Lelkileg nagy erőt adhat ez a csapatnak, bebizonyítottuk magunknak és a külvilágnak is, hogy az első forduló kisiklás volt. A folytatásban Jászberénybe utazunk, s noha több sérüléssel és még több betegséggel küzd csapatunk, végre meg kell tanulnunk idegen pályán is jól játszani. Sokkal jobban kell koncentrálnunk, még ennyi kiesés, mint a most szombati mérkőzésen volt, sem lehet. Én képesnek tartom a ZTE-t, hogy akár nyerjünk is riválisunk ellen, más nem is lehet a cél!

 

A Jászberény – Zalakerámia ZTE KK mérkőzés az előzetesen megadottnál később, azaz október 22-én szerdán 19 órakor kezdődik.

(A további két forduló, azaz a zalaegerszegi kiemelt meccsek időpontjai: a Városi Sportcsarnok foglaltsága miatt október 27-én hétfőn 19 órakor fogadjuk a Falcot, majd Mindenszentek miatt október 31-én pénteken 19 órától a Körmendet.)

 

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

 

Megosztás