Antóni Csanád és Bonifert Bendegúz is csapatunkban folytatja

Első légiósunk, Tonko Vuko bejelentése után kettő magyar fiatalt is sikerült leigazolnunk. 

A 24 éves, 193 cm magas Antóni Csanád ismerős lehet szurkolóink számára, hiszen már számos szezont lehúzott a magyar élvonalban, ahol 16 évesen mutatkozott be az Atomerőmű SE csapatában. Három paksi szezont követően a PVSK-Veolia csapatához távozott, ahol egyre több lehetőséget kapott.  A 2017/18-as szezon sikerült neki a legjobban, ahol 30 mérkőzésen lépett pályára 23,2 percet játszva 8,7 pontot átlagolt. Csanád szinte az összes felnőtt szezonjában 35%-al értékesítette a távoli dobásait, bízunk benne, hogy harcias játékát nálunk is kamatoztatni tudja!

-Csanád wing pozícióban játszik, kiváló dobó, erős, fiatal játékos. Olyan csapatba érkezik, ahol minden adott ahhoz, hogy fejlődjön. – jellemezte játékosunkat Ante Nazor. 

Antóni Csanáddal 1+1 éves szerződést kötött klubunk. 

 

A másik igazolásunk Bonifert Bendegúz, aki egy év amerikai kitérő után tér vissza Magyarországra. A 21 éves fiatal Szegeden nevelkedett és 18 évesen, a 2016/17-es szezonban mutatkozott be az élvonalban, ahol következő szezontól vált az aktív rotáció részesévé.

Tehetségére a 2018/19-es szezon végén több amerikai egyetemnél is felfigyeltek, így a játékosnak több ajánlata is volt az egyetemi bajnokság első divíziójából, végül a Colorado State University Pueblo (CSU-Pueblo) együttesét választva utazott Amerikába és a 2019/20-as szezonban a második divízióban szerepelt és folytatta tanulmányait. A múlt heti zalaegerszegi próbajátékon meggyőzte teljesítményével Ante Nazor edzőt. Bonifert Bendegúzra az U23-as szabály miatt is fontos szerep fog hárulni a következő szezonban.

A fiatal játékossal 1+1 éves szerződést kötött klubunk.

 

2020. június 25. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás