Ausztriában folytatódik a felkészülés

Kedden az újonc Vasas ellen játszottuk első felkészülési mérkőzésünket és jó volt látni, hogy a szurkolóinkat is megmozgatta ez a találkozó és rengetegen voltak kíváncsiak a fiúkra. Messzemenő következtetéseket nem kell levonni a mérkőzésen látottakról, hiszen még a legrutinosabb játékosoknak a kezében is olykor dadogott a labda. Bencze Tamás vezetőedző is hasonlóképpen vélekedett a mérkőzést követően:

-Örülök, hogy a srácok, főleg a légiósok nagyjából tudták a játékokat. A harmadik negyed volt az, ahogy szeretnénk játszani. Ettől függetlenül sokat kell fejlődnünk szinte mindenben. A védekezésben kevesebbet hibáztunk, volt több szerzett labdánk is és a tranzícióban is megfelelően szélesen futottunk. 

A vezetőedző elmondta még, hogy nagyon kellemetlen ellenfél volt a Vasas és mindig élesnek kellett maradni, nehogy felzárkózzanak. Elmondása szerint ez a mérkőzés elsőnek jó volt hiszen győztünk, de rengeteg munka vár még a fiúkra a bajnokság kezdetéig.

Stárics Kornél ügyvezető is bizakodva nézte végig a találkozót:

-Ahhoz képest, hogy ez volt az első mérkőzésünk, először találkozhattak a srácok a szurkolóinkkal meglepően jól mozogtak. A mérkőzésen voltak kifejezetten jó periódusok is. A 3 idegenlégiósunk is jól szerepelt. Külön öröm, hogy ennyi zalaegerszegi szimpatizáns kilátogatott az edzőmérkőzésre. Köszönöm nekik és gratulálok a fiúknak! 

Szeptember 9-10-én csapatunk Fürstenfelden szerepel egy négycsapatos felkészülési tornán. 

-Még egy hosszabb támadási játékot kipróbálunk a két mérkőzésen és egy 2-2 védést is gyakorlunk, hogy ha nem működik, amit most csináltunk, akkor legyen másik opciónk is. Nem a győzelem lesz az elsődleges ezeken a mérkőzéseken, hanem hogy olyan szituációkban gyakoroljunk, amelyekben hét közben itthon nem tudunk -árulta el Bencze Tamás.  

2. Wolfgang-Saischegg emléktorna programja: 
Szeptember 9. péntek
18:30 Redwell Gunners Oberwart - Falco KC Szombathely
20:30 BSC Raiffeisen Panthers Fürstenfeld – Zalakerámia ZTE KK

Szeptember 10. szombat
17:30 3. helyért
19:45 döntő

A tornával kapcsolatban új információ, hogy a mérkőzésekre a napijegy 5,- Euro, a diákoknak pedig 3,- Euro lesz. 

2016. szeptember 08. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás