Az előző évihez hasonló szellemiségű csapatot láthat majd a közönség

Az elmúlt szezonkezdethez hasonlóan a nyitó fordulóban az Alba Fehérvár együttesével játszunk. Rendhagyó időpontban, délben rendezzük a mérkőzést, ugyanis a televízió élőben adja a találkozót. A két hónapos felkészülés végeztével arra voltunk kíváncsiak, hogy a csapat készen áll-e a szezonra:

-Elvégeztük a tervezett munkát, amiben sok hátráltató körülmény volt. De ezeket leszámítva felkészültünk a bajnokságra- fogalmazott Bencze Tamás. 

A vezetőedző elárulta, hogy taktikailag és védekezésben is folyamatosan bővülni fog a csapat repertoárja és az összeszokottság is jobban erősödik. 

Az Alba Fehérvár egy erős kerettel érkezik Zalaegerszegre és Branislav Dzunicsot ismerve biztosan kitalál valamilyen meglepetést a rangadóra.

-Felkészültünk az ellenfelükből, akik nem hasonlíthatók a tavalyi első szezonbeli mérkőzésen játszott csapathoz. Ugyanis sokkal előrébb tartanak most, mint akkor. Így ez a találkozó is teljesen más lesz. Mezőny poszton erősödtünk és a belső posztokon sem vagyunk gyengék. Drungilas személyében egy gyors és kombinatív, nagyon ponterős játékosunk van, aki támadásban és védekezésben is hasznos tagja lehet a csapatunknak. A két kisemberünk pedig reményeink szerint megadják majd a ZTE játékának a fazonját. 

Bencze Tamás elmondta, hogy a szurkolók egy hasonló szellemiségű csapatot láthatnak idén, olyan játékosokkal, akiket egyik csapat sem adhat fel a pályán. Csapatszinten hasonló kosárlabdát fogunk játszani, de a védekezést némileg át kellett alakítani. 

-Nehéz mérkőzésre számítok. Egy előnyünk van, hogy hazai pályán játszunk. A többit majd meglátjuk! Természetesen nyerni szeretnénk. Ehhez kérjük a szurkolóink támogatását, ahogy azt az elmúlt szezonban is megkaptuk tőlük!

A fiúk pénteken és szombaton már a vasárnapi meccsidőpontnak megfelelően készültek, ami nem csak az edzésidőpontot jelenti, hanem a játékosok bioritmusának átállítását is, A mérkőzés napján a pénztárak 11 órakor nyitnak. 

2016. október 8. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás