Az első győzelem után egy nehéz mérkőzés elé nézünk

A szezon első sikere után csapatunk újra hazai pályán szerepel, hiszen szombaton 18 órától a Szolnoki Olajbányász lesz a vendég a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. 
Igazi, sportos szombat lehet ez a mostani, hiszen a zalai, egerszegi sportbarátok két sportág két élvonalbeli találkozóját is megtekinthetik gyors egymásután. A ZTE Arénában ugyanis a ZTE FC 14.45 órától fogadja a labdarúgó NB I.-ben a Paks csapatát. Nagyon bízunk benne, hogy az egerszegi futballisták sikeresek lesznek,  és abban is, hogy sokan úgy döntenek majd: ezt követően a sportcsarnokban 18 órától rendezendő Zalakerámia ZTE KK- Szolnoki Olajbányász NB I. A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzést választják esti programul. 

Csapatunk kedden megszerezte a szezon első győzelmét a Kecskemét legyőzésével, szombaton pedig egy olyan ellenfél következik, amely  mindig meghatározó együttese a hazai élvonalnak. A Szolnok eddigi mindhárom mérkőzését megnyerte, de mi nem bánnánk, ha éppen most szakadna meg a sorozata.
 
Ehhez viszont jó teljesítmény kell, ez szinte borítékolható, és vezetőedzőnk is ebben bízik. 

- Az első győzelem után a hangulat biztosan jobb, azonban azt is tudjuk, hogy még sok mindenben kell javulnunk – nyilatkozta az újabb találkozónk előtt Lubomir Ruzicka vezetőedző. - A Szolnok jól kezdte a szezont nagyon szervezetten és egységesen játszanak. Vannak céljaink ezen a mérkőzésen a mérkőzésre. Jobbnak kell lennünk az átmenetekben és a védekezésben, erősnek kell lenni a lepattanózásban és minél kevesebb eladott labdát szereznénk. Természetesen nehéz mérkőzésre számítok, és remélem, hogy a szurkolóink ismét eljönnek, hogy támogassanak minket ezen a fontos összecsapáson is.

A Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok pénztárai és kapui 17 órakor nyitnak, s ahogy eddig is arra biztattuk drukkereinket, hogy lehetőleg elővételében és online vásárolják meg belépőiket, most is ezt tesszük, ami az ő kényelmüket is szolgálja. 

Mindenkitől sportszerű buzdítást kérünk!

Hajrá, Zete!  

2023. október 20. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás