Becsülettel küzdöttünk...

Erősen tartalékosan kényszerült kiállni csapatunk a Szeged ellen. A mérkőzésen Velkey János vállalta a játékot, habár a kézsérülése még nem jött teljesen rendbe. 

 

Az első negyedet megnyomta a hazai csapat. Főleg Ciric-el nem bírtunk, aki ontotta a hármasokat (négyszer volt eredményes a negyedben). A 6. percben már 16-3-t mutatott az eredményjelző. A negyed végére tizenhét pontos előnyt szereztek a hazaiak, ami döntőnek bizonyult a mérkőzésen (28-11). 

 

A második negyedben Gáspár és Darling vette hátára a csapatot és pontjaikkal a 15. percre 10 pontra felzárkóztunk (35-25). A hátralévő időben újra megrázta magát a Szeged és visszaállította a különbséget a két csapat között (50-31).

 

A harmadik negyedben mindent megpróbáltak a fiúk és azt elérték, hogy a különbség nem nőtt, de sajnos nem is csökkent. Lepattanózásban feljavultunk, de a gólpasszok és a távoli dobások hiányoztak a játékunkból (72-53) 

 

A záró negyedben Lazic mester pihentette a kulcsembereit, de ez már nem sokat jelentett a mérkőzés szempontjából. A fiúk küzdöttek, de tartalékosan csak egy tisztes eredményre voltak képesek. 

 

Naturtex-SZTE-Szedeák–Zalakerámia-ZTE KK 99-74 (28-11, 22-20, 22-22, 27-21)

Szeged, Újszegedi-sportcsarnok, 

Jv.: Papp, Jakab, Hervay.

 

Naturtex-SZTE-Szedeák: Jereminov 13/3, Vágvölgyi 7/3, Molnár A. 16/6, Balaban 8, Ciric 16/12. Csere: Kiss Z. 7/6, Kuntic 8/3, Révész 14, Varga 6, Mike 2, Demeter -, Molnár B. 2. Vezetőedző: Nikola Lazic.

 

Zalakerámia-ZTE KK: Kertész 4, Gáspár 14, Mohácsi 8, Darling 27, Ilic 8/3. Csere: Tamir 8, Velkey 5/3. Vezetőedző: Milos Sporar.

 

Nikola Lazics: - Végig kontrolláltuk a mérkőzést, ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. Bíztató volt látni saját nevelésű játékosaink jó teljesítményét.

 

Milos Sporar: - A Szeged jobb csapat, megérdemelten győzött

 

Sok időnk nincs  a pihenésre, mivel december 13-án szombaton, az idei utolsó hazai bajnokin, az Atomerőmű SE csapatát fogadjuk, 19 órától.

 

2014. december 11. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás