Bemutatták a ZTE-Körmend párharcról készült kötetet

Több mint negyven éve, hogy szomszédvári rangadókat rendeznek a kosárlabda élvonalban, azaz ilyen múltra tekint vissza a ZTE és a Körmend párharca. Egy hiánypótló könyv készült a legendás mérkőzésekről, játékosokról, vezetőkről, szurkolókról, mely nem konkrétan a klubtörténetről, hanem az emlékekről szól, melyek felidézik a múlt és a jelen nagy összecsapásait, emlékezetes döntőit. 

A 327 oldalas, képekkel illusztrált impozáns kötetben a két csapat eddig lejátszott 144 egymás elleni találkozójának összefoglalója is helyet kapott. 

A gyűrűk urai – kosárlabda El Clásico a Nyugat-Dunántúlon című kötetet szerdán délelőtt előbb Zalaegerszegen, majd kora délután Körmenden is bemutatták a szerzők: Bóbics László, Unger Richárd, Németh Zsolt és Jóna István. 

A Zalaegerszegen az Arany Bárány Hotel volt a helyszíne a sajtótájékoztatónak, melyen a szerzők nevében Bóbics László mondta el gondolatait. Kiemelte, hogy a szerkesztésnél a hitelességre törekedtek, nem történetmesélésre fektették a hangsúlyt.

-Minden összecsapásnak külön-külön története és varázsa van. Nagy köszönettel tartozunk azoknak, akik elmesélték nekünk az élményeiket. Ennek a két klubnak a mérkőzésein, nem csak a döntőkben, hanem a sima bajnokikon is megtöltötték a csarnokokat és megtöltik ma is. A kosárlabda kultúra magas szinten van mindkét városban, és reméljük ez a jövőben is így marad- fogalmazott Bóbics László. 

A könyvbemutatón Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere arról beszélt, hogy még csak tíz éves volt, amikor már édesapja a ZTE kosárlabda mérkőzésekre is elvitte. Hozzátette, aki igazi zalaegerszegi és lokálpatrióta, az a vérével együtt magába kapja a sport és a kosárlabda szeretetét is. 

-A Nemzet Sportvárosa cím birtokosaként, sok sportág sikereinek örülhettünk, melyben markánsan benne voltak a férfi kosárlabda csapat bajnoki címei és kupagyőzelmei. Olyan legendákkal, olyan utánpótlás neveléssel rendelkeztünk mindig is, amelynek köszönhetően felfigyeltek ránk, és azóta is az élvonalban szerepelve Zalaegerszeg méltán vívja ki mindenki elismerését. A szövetséggel is kiváló kapcsolatunk van, illetve a szövetség részéről jövő elismerések is ezt erősítik meg bennünk- mondta a városvezető. 

Megtisztelte a rendezvényt Báder Márton, az MKOSZ elnöke, aki örömmel támogatta a hiánypótló könyv létrejöttét. Köszöntőjében elmondta, hogy az utánpótlásválogatott edzőtáborokban sokat hallott a két klub legendás meccseiről és olyan sztorikról, amiket el sem hitt.

- Az El Clásico kifejezés manapság elcsépeltnek hangzik, de a ZTE-Körmend összecsapásokra bizony ráillik, hiszen az ország egyik legrégebbi párharcáról beszélhetünk. Zalaegerszeg és Körmend város kosárlabdája rengeteget adott a magyar kosárlabdának. Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz a jövőben is. Abban is biztos vagyok, hogy az NB I-es tagsága mind a két csapatnak folyamatos lesz. Remélem, hogy bajnoki címért, vagy érmekért tudnak majd küzdeni és még sok évtizedig tudjuk majd ezt az El Clásico-t élvezni- mondta a szövetség elnöke. 

A ZTE- Körmend párharcot bemutató könyv az MSÚSZ Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg. A szövetség képviseletében Őri B. Péter, korábbi főtitkár vett részt az eseményen és üdvözölte a kötet megjelenését. Elmondta, hogy rengeteg emlék és élmény köti a két klub összecsapásaihoz. 

Meg kell említeni Patonay Imrét, aki egyedüliként mindkét klubbal nyert bajnokságot és kupát is. A kiváló szakember videóüzenettel jelentkezett, melyben személyes élményeiről is beszélt. 
Az eseményre külön meghívót kapott az 1988-ban éppen 35 éve, a ZTE-vel elsőként bajnoki címet nyert csapat tagjai, vezetői, akiket Balaicz Zoltán, Báder Márton és Bóbics László egy-egy dedikált kötettel köszöntött a jeles jubileum alkalmából.

A kötetet csütörtöktől természetesen a szurkolóknak is elérhető lesz, az Alibi Pubban és a Press Café-ban (Zala Plázában). 

Fotó: Katona Tibor

2023. szeptember 6. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás