Boronyák Róbert munkáját Zalaegerszeg Díjjal ismeri el a város

A járványügyi veszélyhelyzet miatti különleges jogrend ideje alatt sem az önkormányzati bizottságok, sem pedig a közgyűlés nem ülésezhetnek. Balaicz Zoltán polgármester közösségi felületein hétről hétre tájékoztatja a lakosságot a város érintő intézkedésekről, határozatokról. Így tett a legutóbbi Virtuális Zeginfó posztjában is, melyben döntöttek a 2020-as Zalaegerszegért Díjakról is

-Eredetileg december 18-án, a közgyűlés hagyományos évzáró ünnepségén adtuk volna át a kitüntetéseket, azonban a veszélyhelyzet miatt ez a program elmarad, így egy későbbi időpontban, valamikor 2021-ben adjuk át a díjakat- fogalmazott közleményében a polgármester. 

Örömmel vettük tudomásul, hogy a 2020-as díjazottak névsorában Boronyák Róbert, korábbi labdarúgó utánpótlás technikai vezető, jelenleg csapatunk masszőre is a díjazottak között van. 

Robi 1984-ben kezdte masszőri pályafutását a ZTE labdarúgó szakosztályánál. 1987-ben igazolt át a kosárlabdázókhoz. A mai napig nyolc alkalommal segítette olyan csapatok munkáját, akik magyar bajnoki címet értek el, ebből hatszor ZTE színekben. Klubunk négy bajnoki címéből háromnak volt részese. 1989-től 10 éven keresztül a magyar felnőtt férfi kosárlabda válogatott masszőri feladatait látta el, részese volt az 1999. évi EB-n résztvevő válogatott stábjának. Női kosárlabda válogatottaknál is kapott feladatokat. 2013-ban női U20 válogatott, 2014-ben női Universiade válogatott. 2019. augusztus óta ismét felnőtt csapatunk masszőre.

-  Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a díjazottak között lehetek! Egyfajta visszajelzés ez nekem az elmúlt 36 év munkájáért- fogalmazott Boronyák Róbert. 

Természetesen klubunk vezetése, játékosai és munkatársai is gratulálnak a nagyszerű elismeréshez! Sok erőt, egészséget kívánunk Robinak!

2020. november 21. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás