Braxton Reeves-től elköszöntünk

Az amerikai fiú augusztus 20-tól készült a csapatunkkal és négy mérkőzés és meghosszabbított próbaidő állt a rendelkezésére, hogy meggyőzze a szakvezetőinket a szerződtetéséről. A pénteki Paks elleni mérkőzésen járt le a próbaideje és dönteni kellett a személyéről. A találkozón 10 –ből 7 hárompontosa ült a gyűrűben és ponterősen játszott. Stárics Kornél ügyvezetőnk a mérkőzés után egy órával közölte, hogy hiába a jó játék nem szerződtetjük az amerikai fiút. Bencze Tamást a döntés szakmai hátteréről kérdeztük:

-Egy jó szellemű játékost ismerhettünk meg a személyében. A négy mérkőzésből a Paks elleni volt a legmeggyőzőbb, de sajnos a remek dobóteljesítménye mellett a védekezése most is nagyon hiányos volt. Az előző mérkőzéseken nem volt meggyőző és úgy gondolom, hogy nekünk egy védekezésben és támadásban is nagyjából egyformán teljesítő játékosra van szükségünk idén. Braxtonnak köszönjük a szolgálatait és sok sikert kívánunk a további pályafutásához. 

Braxton Reeves-től tehát elköszöntünk, így egy légiós helyünk felszabadult, amit a szakmai stáb mielőbb szeretne egy új játékossal feltölteni. 

2017. szeptember 8. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás