Célunk Fehérváron is a győzelem!

A középszakasz felsőházában a harmadik fordulót rendezik ma este. Csapatunk a Szolnok elleni győzelem után a listavezető Alba Fehérvár csapatához látogat. A csütörtöki mérkőzés sikere igazi csapatmunka volt, extra teljesítményekkel. Az Alba Szombathelyen mutatkozott be a középszakaszban és sokáig vezetett, a végén mégis megégett. A hazaiaknál visszatérhet az két eltiltott légiós Winston Shepard és Alhaji Mohammed is, ami a rotációban sokat jelenthet a fehérvárnak. Rövid volt az idő a felkészülésre így Bencze Tamástól ennek a mikéntjéről érdeklődtünk:

-Valóban rövid idő állt a rendelkezésünkre, amit próbáltunk a regenerációra és a taktikai elemek átnézésére, gyakorlására fordítani. A fehérváriak gyors játékát kell megállítanunk így ismét kulcsfontosságú lesz a védekezésünk hatékonysága és a támadólepattanók begyűjtése. 

Vezetőedzőnk szerint is a hazaiak a mérkőzés esélyesei, de szeretnének egy jó játékkal megnehezíteni a dolgukat. A Körmend ellen bebizonyították a fiúk, hogy képesek idegenben is a jó játékra. Reményeink szerint szurkolóink ismét hazai pályát varázsolnak idegenben és hozzásegítik a fiúkat a jó szerepléshez.  

A találkozó 18 órakor kezdődik és az itthon maradt szurkolóink a Zalasport.hu jóvoltából élőben követhetik az összecsapást. 

A mérkőzést a Földházi T., Hegedűs T., Szabó G. (Hartyáni Zs.) bírói hármas dirigálja majd. 

2017. április 9. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás