CITIUS, ALTIUS, FORTIUS – GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN!

Játékosaink fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan értékelést kapjanak pillanatnyi teljesítőképességükről, tudásukról, és ezek alapján képet kapjanak fejlődésük irányáról és mértékéről. Ezek az ismeretek adják az alapját és egyben értékelését is az elvégzett edzésmunkának. A teljesítőképességnek vannak mérhető, objektív összetevői is, mind fizikai, mind technikai téren. Ezek a képességek azok, melyekre a játékhoz szükséges összetett technikai és taktikai elemeket építheti fel az edző és a játékos közös  munkája.

2018 szeptemberében ismét elvégeztük a 11 éves és idősebb játékosaink felmérését. A mostani és a 2019. júniusi mérés adatainak különbségéből minden játékos felmérheti majd, hogy mennyit fejlődött az idény során.

A felmérés meglehetősen összetett, a jellemző testméreteken kívül a következő képességekre terjedt ki: 
- ugrások páros lábról és egy lábról
- egyenes vonalú és irányváltoztatásos futások labda nélkül és labdavezetéssel
- kosárlabdával passzolás, kosárra dobás
- fizikai jellegűek: felülés, fekvőtámaszban karhajlítás, húzódzkodás, medicinlabda dobás, hajlékonyság

A közös bemelegítés után minden egyes játékos esetében tizenöt állomáson, húsz mérést végeztek el, az eredmények rögzítését is beleértve, a Zalakerámia ZTE KK utánpótlás edzői. Az eredményeket ezután számítógépre vittük, így számos szempont szerint lehet csoportosítani az eredményeket, ranglistákat tudunk készíteni, összehasonlíthatjuk a játékosok teljesítményét egymással, vagy saját korábbi eredményeikkel, stb. Mindez nem kis munka, hiszen idén 95 játékos felmérését végeztük el.

Az eredmények elemzéséhez minden játékos és edző megkapta a felmérés eredményeit és az eredmények értékeléséhez szükséges útmutatót és tájékoztatást. Így mindenki megállapíthatja, mely területek azok, amelyeken megfelelően teljesít, illetve melyek azok, ahol több munkára, nagyobb odafigyelésre van szükség.

Úgy gondoljuk, hogy a jó teljesítményt el kell ismerni. Ebből az okból a korosztályok 3-3 legjobb teljesítményt nyújtó játékosának nevét is nyilvánosságra hozzuk. 

2001-ben született játékosok:
1. Kovács Kristóf              2. Várhelyi Richárd        3. Borbély Marcell

2002-ben született játékosok:
1. Simó Bence             2. Kámán Kristóf        3. Lukács Bálint

2003-ban született játékosok:
1. Büki Bence                2. Szelestey Szilárd        3. Mészáros Ádám  

2004-ben született játékosok:
1. Makkos Dávid             2. Szűcs Valter        3. Pajor Máté

2005-ben született játékosok:
1. Szalay Domonkos            2. Gyimes Áron        3. Novák-Téglás Patrik

2006-ban született játékosok
1. Tóth Barnabás            2. Garai Dávid        3. Gerencsér Botond    

2007-ben született játékosok
1. Kovács Áron            2. Tóth Levente        3. Mezőfi Márk

Gratulálunk a fiúknak a teljesítményükhöz! 

2018. október 11. Zalakerámia ZTE KK
 

Megosztás