Csak a jók mennek el!

Szomorú hírre ébredtünk pünkösdhétfőn. Csapatorvosunk lánya Szalai Szidónia örökre elment. 

Szinte minden mérkőzésen velünk volt, akkor is, ha rosszul ment a csapatnak, akkor is, ha döntőt játszottunk. Jóban és rosszban, kitartóan szurkolt a kék-fehér színekért. Szívügye volt a ZTE! 

A szokásos mérkőzés végi pacsizásból sohasem hagyták ki a játékosok!

Az egyik első számú szurkolónk volt, aki most lett volna 30 éves. A pénteki, ZTE - Körmend mérkőzésen még ott volt a csarnokban és átélhette azt, amit talán a bajnoki döntőben, 2010-ben. Pünkösdvasárnap, a család közlése szerint csendesen megpihent és innentől kezdve fentről szurkol majd az égi színekért. 

Csak a jók mennek el!

A Zalakerámia ZTE KK vezetősége, játékosai, munkatársai, szurkolói részvétüket fejezik ki a családnak! A klub Szidit a saját halottjának tekinti!

A pénteki mérkőzésen!

Nyugodj békében Szidi!

fotó: Bálizs Zsuzsa

2016. május 16. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás