Csoda Zalában

A megszokott, teltházas lelátók mellett fogadták a szurkolók kedvenceiket, és természetesen a hangulatra ezúttal sem lehetett panasz, a hazai B-közép tagjai "EGY ÖRÖK ÉRTÉK" feliratú transzparensel fogadták sajátjaikat, míg a vendég nézők hangerejükkel jelezték jelenlétüket. A zalaiak teljes kerettel álltak ki a mérkőzésre, azonban a körmendieknél Fodor Gergely sérülés miatt nem léphetett pályára, de még így is a vendégek számítottak esélyeseknek.

A mérkőzés kezdete előtt Dr. Kelemen Péter, a klub elnöke köszönte meg a klubtól elköszönő Dallos Ádámnak, a klub hivatalos "krónikásának" munkáját és segítségét.

Fotó: Z.H.

A hazaiak remekül kezdték a találkozót, különösen védekezésben működött jól a zalai gépezet, a vendégek nem találták az erőszakos zalaiak ellen a megfelelő ellenszert. Két alkalommal is időn túl dobtak kosárra a körmendiek, amikor meg sikerült dobást kezdeményezniük, a végrehajtással adódtak problémák, ugyanakkor a másik oldalon olajozottabban szövögették a támadásokat, s nem egyszer zsákolásig is eljutottak a szurkolóik legnagyobb örömére. A második negyedben - miután a körmendiek több, mint 5 percig nem találtak a gyűrűbe - már 15 pontos előnnyel is vezetett a ZTE, ekkor mintha a fáradtság jeleit lehetett volna látni hazai oldalon, mindenesetre Bell és Németh feljavuló játékának köszönhetően és egy utolsó másodperces távoli kosárt követően 8 pontos zalai előnnyel zártak a félidőben a csapatok.

A folytatásban a körmendiek pontosabb játékuknak köszönhetően fokozatosan felzárkóztak, ebben a időszakban a zalaiak több hibával játszottak, mind a mérkőzés során addig, s az eldott labdák és kiszorított dobások után könnyű kosarakat találtak a vendégek. Bell távoli sikeres dobása után még Ferencz és Dies is beköszönt, s mindjárt 1 pontra olvadt az előny. Szerencsére az egész mérkőzésen szenzációsan teljesítő Kámán,majd Gáspár is megvillant, s a negyed végére csak a hazaiakon múlt, hogy nem lett a különbség nagyobb.

A záró negyedben az egyre fáradó játékosok utolsó erőiket mozgósítva este egymásnak, a 12 pontos előny elégnek tűnhetett, ehhez azonban ugyanazt a védő munkát kellett az egerszegi játékosoknak produkálni,mint három negyeden keresztül. Ez sajnos nem sikerült, az utolsó etapot a vendégek nyerték, azonban ez sem volt elég a körmendi sikerhez. Az övéiket a végsőkig bíztató hazai szurkolók támogatásával megtartották előnyüket, minden vendég kosárra tudtak válaszolni, sőt a végjátékban növelni tudták az előnyt az akkor már kapkodó vasiakkal szemben, s a végső dudaszót követően örömtáncot jártak a zalai szurkolók a játékosokkal karöltve, bizonyítva ezzel a nem várt győzelemmel is, hogy továbbra is van igény Zalaegerszegen a férfi kosárlabdára. A győzelem különösen értékes, ha figyelembe vesszük, hogy a kezdőjátékosok mindannyian zalai nevelésűek, s mellettük tehetséges fiatalokkal sikerült legyőzni a legjobb négy csapat közé igyekvő vasiakat.

Fotó: Z.H. 

Zalakerámia ZTE KK

Megosztás