Darling kiesett, Panic érkezhet

A csapat gőzerővel készül a Körmend elleni rangadóra. Sajnos a szerencse most sem ált mellénk és újabb maródiról kell beszámolnunk. Fiatal játékosunk, Cole Darling bokája még a Kecskemét elleni bajnokin ment ki. Akkor, az orvosi vizsgálat nem állapított meg törést. A játékos megfelelő terhelés mellett készült a mérkőzésekre és vállalta a játékot – hangsúlyozzuk nem törött bokával. A legutóbbi, Falco elleni bajnoki hajrájában újból megsérült és már nem tudta folytatni a játékot. A kezelések nem voltak hatásosak, így hétfőn este az MRI vizsgálattal próbálta az orvosi stáb megállapítani, milyen állapotban van Darling bokája. Az eredmény sajnos nem jó hírt hozott, mivel a felvételen egy repedés látszik a játékos bokáján. Darling lábára egy rögzítő került (nem gipsz) és szigorú pihenést írtak elő számára. Előre láthatólag négy hétig kell nélkülöznünk a nagyon hasznosan és eredményesen játszó Cole-t. Reméljük, minél előbb felépül majd és újra a pályán szolgálhatja játékával csapatunkat. 

 

 

A másik hír a csapatról – ahogy már több cikkben is olvashatták – a hét elejétől a csapattal edz a 33 éves, 191 cm magas szerb játékos, Vladimir Panic. Játszott Iránban, Bulgáriában, Szlovéniában, valamint tavaly Romániában, ahol 11 mérkőzésen 16 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt. Egy jó képességű, ponterős játékosról van szó, aki idén még nem talált magának klubot. A szakmai stáb, szerda estig hozza meg a döntését, hogy szerződteti –e a szerb játékost. 

 

2015. január 20. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás