Egerszegiek a 3X3 világbajnokságon Kínában

Október 11-15. között a kínai Guangzhou lesz a házigazdája a 2016-os  FIBA 3X3 Világbajnokságnak. Az idei évben a női válogatott EB győztesként biztosan jutott ki a tornára, de idei szereplésével a férfi válogatott is meghívást kapott a világ 40 válogatottját felvonultató versenyre. A férfi 3x3 válogatott, Csirke Ferenc irányításával első magyar csapatként nyerte meg a DECATHLON B33 TOUR döntőjét, kiharcolva az indulás jogát a 3x3 World Tour Masters sorozatra. Prágában továbbjutva a csoportkörből a szervezőknek is kellemes meglepetéssel szolgáltak a fiúk, majd a debreceni állomáson is remekül játszva, szintén csoportkörből továbbjutva tették le névjegyüket a nemzetközi elit csapatok sorában. A FIBA elismerése mellett a riválisok is elismerően beszéltek a magyarokról. Ezt követően felgyorsultak az események és az idei teljesítményük alapján a fiúk is meghívást kaptak a ma kezdődő világversenyre. 
A csapatok vasárnap este utaztak el a helyszínre. A lányok a mai napon, a fiúk október 12-én lépnek először pályára.

A férfiaknál két Zalakerámia ZTE KK  játékos, Mohácsi Máté és Kerpel-Fronius Balázs  is részese volt a sikereknek. Sajnos ez a viadal nem éppen a legjobbkor jött, de a klub nem gördített akadályt a fiúk szerepléséhez. A soron következő két mérkőzést, a Vasas és a Szolnok ellenit egy későbbi időpontra halasztottuk. 

Természetesen szurkolunk a fiúknak, hogy minél sikeresebben szerepeljenek a világbajnokságon és reménykedünk, hogy sok élménnyel és sérülés nélkül térnek majd haza!
 
A női csapat: Ruják Nóra, Szabó Petra, Theodoreán Alexandra és Tóth Cecília. Szakmai stáb: Károlyi Andrea, Jakab Máté, Takács Krisztina 

A férfi csapat: Bíró Olivér, Ivosev Tamás, Kerpel-Fronius Balázs és Mohácsi Máté. Szakmai stáb: Csirke Ferenc, Földi Sándor, Mohar Péter

A torna helyszíne

A 3x3 világbajnokság a következő linkeken minden információt megtalálnak és élőben is követhetik a mérkőzéseket:

http://www.fiba.com/world/3x3/2016

A fiúk mérkőzései

2016. október 11. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás