Egy győzelem és egy vereség a kadet 4. és 5. fordulóban

Nagy küzdelemben megszerezte első győzelmét kadet csapatunk hazai pályán a pécsi akadémisták ellen. A mérkőzés végig kiélezett küzdelmet hozott, a magassági fölényben játszó vendégek ellen a lelkesen játszó kadetjeink tartották a lépést, és a végjátékban sikerült a maguk javára billenteni az eredményt. A csapatok felváltva vezettek, s ugyan a ZTE fiatalok sok hibával játszottak, a fizikai különbség ellenére megnyerték a lepattanó csatát. A csapat harcos játéka mellett Simó Bence kiemelkedő teljesítménye kellett a lélektanilag fontos győzelemhez.

ZTE KK/A – Kosárlabda Akadémia Pécs/A 61 - 59 (15-12, 16-19, 14-12, 16-16)

ZTE KK/A: Slezák Barnabás (5/3), Kámán Kristóf (13), Simó Bence (33/3), Fullér Soma (-), Büki Bence (8), Lajos Bálint (-), Dinnyés Benedek (2), Lukács Bálint (-). Edző: Bodrogi Csaba

Hazai pályán fogadta az ötödik fordulóban a Bp. Honvéd ellen játszott kadet csapatunk, s annak ellenére, hogy lendületesen és ponterősen kezdték a mérkőzést, végül a vendégek fiataljai felülkerekedtek és az utolsó negyedre bebiztosították győzelmüket. A jó kezdést követően a vendégek letámadásukkal zavarták meg csapatunkat, azonban Simó Bence (30 pont) első félidei ponterős játékával így is vezettünk a félidőben. Sajnos az ellenfélnél is akadt egy kiemelkedő teljesítmény, a Bp. Honvéd játékosa magassági fölényét kihasználva szerezte pontjait és lepattanóit sorozatban, amit a 2. félidőben mutatott támadó játékunkkal már nem tudtunk ellensúlyozni. Az utolsó negyedben a fővárosiak fokozatosan növelték előnyüket, amire a ZTE fiataljainak már nem volt válasza

ZTE KK/A – Bp. Honvéd/A 75 - 86 (24-20, 23-22, 12-21, 16-23)

ZTE KK/A: Slezák Barnabás (2), Kámán Kristóf (18/3), Simó Bence (38/12), Fullér Soma (9), Büki Bence (1), Lajos Bálint (5), Dinnyés Benedek (-), Lukács Bálint (2). Edző: Bodrogi Csaba

2017. november 7. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás