Egy lépést tettünk a céljaink felé!

A középszakasz első fordulójában egy kicsit tartottunk a vendég szegedtől, mivel az elmúlt fordulókban jól teljesítettek. Az első félidőben igazolták is, hogy jó formában vannak. A kevés pontot hozó szakaszban Vaughn hármasaival sikerült meglépnünk. A mérkőzés után Deo elmondta, hogy a siker egyik titka a csapatjáték volt. A második félidőben a Szeged játéka pontatlanná vált és ezt sikerült jó védekezéssel és eredményes támadásokkal kihasználnunk, ami a mérkőzés megnyeréséhez is vezetett. A vendégek fiatalja Bonifert Bendegúz a ritmustalan játékban és a távoli dobások sikertelenségében látta csapata vereségének az okát. Andjelko Mandic a rossz helyzetkihasználást említette az értékelésében és a Star Wars egyik részéhez hasonlította csapata szereplését, amikor a Jedi nem tért vissza, de a sith-ek bosszúja eljött. Végül Bencze Tamás a kollektív játékot emelte ki, ami az elmúlt fordulókban nem volt jellemző a csapatra. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2018. április 8. zalakerámia ZTE KK /Jóna István 
 

Megosztás