Egy negyed kihagyás elég volt a Falco-nak a győzelemhez

A 19. fordulóban a Falco KC ellen mutatkozott be új vezetőedzőnk Luca Bechi. Szoros első negyed után nagyon elrontottuk a másodikat és hiába hajráztunk jól, már nem tudtuk utolérni a vasiakat. 

Falco Vulcano Energia KC Szombathely-Zalakerámia ZTE KK 82-70 (24-20, 22-8, 22-21, 14-21)
Szombathely, Zárt kapuk mögött, Jv: Földházi, Minár, Boros

Falco KC: Váradi 4, Benke 7, Dancsecs 3/3, Bruinsma 15/9, Lake 7, csere: Keller 13, Perl 15/3, Barac 12, Kovács 6/3. edző: Gasper Okorn

Zalakerámia ZTE KK: Duren 23/12, Bonifert 4/3, Delas 7/3, Vuko 10/6, Glenn 14, csere: Donaldson, Szabó 8/3, Simon 2, Plézer, Völgyi 2. edző: Luca Bechi

A házigazda 4-0-val indított. Az első perc végén Bonifert szerzett bravúros hármast úgy, hogy az oldalbedobást védője hátára pattintotta és ezután engedte el a távolit. A következő támadásból Delas ziccerével kerültünk előnybe (4-5). Jó ritmusba kerültünk és Delas triplájával, valamint Duren dupláival ötpontos előnyt szereztünk (7-12). A Falco Bruinsma és Dancsecs tripláival fordított (13-12). A 7. perc elején egy jó leválást követően Glenn zsákolással egyenlített (14-14). A védekezésünk hézagos volt és egy 6-0-s futással kerültek előnybe a hazaiak (20-14). Időkérésünk után Duren hintett egy távolit, de a Lengyelországból visszatérő Keller egy közelivel felelt. A negyed végén hét ponttal vezettek a vasiak, de Duren egy triplával hozta közelebb csapatunkat (24-20). 

Beragadtunk a második negyed elején. A hazaiak védekezésben és támadásban is fölénk nőttek. Hat perc elteltével Bonifert büntetője volt az első kosarunkat (37-21). Bruinsma gyorsan dobott egy távolit, amire Vuko-nak volt válasza. A 18. percben Glenn szerzett egy középtávolit, de Kovács újabb triplája már sokkolóan hatott. A negyedet nagyon elrontottuk, a Falco pedig átrobogott rajtunk (46-28). 

A nagyszünet után Perl közelijére Duren triplája érkezett, majd nem figyeltünk Kellerre és könnyedén zsákolt (50-31). Továbbra is jó ritmusban játszott a házigazda és ez pontokban is jelentkezett. Új vezetőedzőnknek Luca Bechi-nek időt kellett kérnie (55-31). Glenn és Duren pontjaival faragtunk a hátrányunkon, de a vasiak előnye nem akart csökkenni, mert mindenre volt válaszuk. A 26. percben Szabó szerzett távolit, majd Duren közelije után gyermeteg hibából kaptunk újabb kosarat (62-42). Duren újabb triplát hintett, majd Benke szerzett egy közelit (64-45). A hajrában Glenn pontjaival kerültünk húsz ponton belülre (68-49). 

Lake büntetőivel indult a záró negyed, majd Delas labdaszerzéséből Simon zsákolt (70-51). A 32. percben Vuko büntetője után, jól védekeztünk, majd Donaldson kihagyott triplakísérletét pöcizte a gyűrűbe Szabó (72-55). A következő támadásban Szabó dolgozott meg egy újabb közeliért (72-57). A negyed felénél Okorn mester fakadt ki, hangosan reklamálva a játékvezetőnek, amiért technikait kapott. Duren, majd Szabó büntetőivel közelítettünk (74-59). Labdát szereztünk és Simon szépen tört kosárra, de Perl odaütött, amiért játékosunk reklamált és technikait kapott (a lassításban egyértelműen fault volt). Perl nem hibázott büntetőt, de egy labdaszerzés után Vuko kosarával zárkóztunk (74-61). Lake szabálytalan elzárása után Vuko triplát hintett (74-64). Egyre feszültebb lett a pályán a hangulat, Duren és Perl szólalkozott össze, majd Perl meglökte irányítónkat, amiért a válogatott játékos sportszerűtlen hibát kapott. Duren büntetőivel nyolc pontra zárkóztunk (74-66). A 38. percben Perl büntetői után Glenn szerzett közelit, majd Perl szórt egy triplát, ami végleg eldöntötte a mérkőzést (79-68). 

Az utolsó negyedben megmutattuk, hogy vert helyzetből is fel tudunk állni és tudunk küzdeni. Jó lett volna nem elrontani a második negyedet. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2021. január 13. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás