Egyenlíteni kell!

A negyeddöntő első felvonásán remek mérkőzést játszottunk a Körmenddel. Az elején elhúztak a hazaiak, de volt elég akarat és elszántság a fiúkban, hogy megfordítsák a találkozót és a mérkőzés hajrájáig nyílttá tegyék az összecsapást. Sajnos Kinney kipontozódása elég volt a hazaiaknak, hogy kizökkentsenek minket a ritmusunkból és megnyerjék a lélektanilag is fontos első mérkőzést. 

Nincs idő gondolkodni a miérteken, hiszen szombaton már a második összecsapás következik. Fontos lesz, hogy hazai pályán a maximumot kell hozni a csapatnak, hiszen csak így érhetjük el, hogy a párharc kiegyenlítődhessen. A szezonban már sokszor használt szava, minta a jó védekezés és pontos támadás, ebben a párharcban hatványozottabban érvényes vallja Bencze Tamás vezetőedző is. 

- Levontuk az első mérkőzés tanulságait. Védekezésben és támadásban is követtünk el hibákat, amit a Körmend kihasznált. Igazából ugyanazzal az alázattal és mentalitással kell játszanunk szombaton, mint tettük azt szerdán. Kulcsfontosságú lesz a kinti dobások hatékonysága és az is biztos, hogy a vasiak sem dobnak még egyszer ilyen extrán. A hazai pálya és a közönségünk mellettünk szól!

A vezetőedző kiemelte, hogy Channels és Dickerson kikapcsolása az egyik megoldandó feladat, de természetesen a többiekre is kellő figyelmet kell majd fordítani, hiszen az első mérkőzésen gyengélkedő Ferencz és Petty is bármikor képes egy extra napot kifogni. Kiélezett mérkőzésre van kilátás és természetesen fergeteges hangulatra!

Felfokozott az érdeklődés a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésre, amelyre különleges biztonsági előírások érvényesek. Csütörtökön este, a Sportcsarnok büféjében tartott ankéton Stárics Kornél ügyvezető ezekről a fontos rendszabályokról is tájékoztatta a szurkolókat és ezúton is kéri, hogy sportszerűen buzdítsák csapatunkat, mivel minden újabb rendbontás pénzbüntetéssel és kitiltásokkal párosulhat. 

A mérkőzésre vonatkozó biztonsági intézkedések itt olvashatók:

Szurkolói információk!

Fontos!

A mérkőzés napján 3 kapun lesz beléptetés! A mérkőzésre  csak azok a Vas megyéből érkező szurkolók juthatnak be, akik az előzetesen elküldött 400 vendég belépővel rendelkeznek. Ezen felül a vas megyei lakcímkártyával rendelkező szurkolók nem tudnak a mérkőzésre a vendég szektorba szóló jegyet vásárolni!

Kérjük szurkolóinkat, hogy időben érkezzenek a mérkőzésre az esetleges sorbaállás elkerülése végett. 

A mérkőzés bemutatásakor szeretnénk elbúcsúztatni Gáspár Dávidot, aki befejezi profi pályafutását és a ZTE NKK csapatának vezetőedzője lesz. 

Szurkoljunk sportszerűen csapatunk sikeréért!

2016. május 6. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás