Egyértelmű a célunk a Paks ellen

A középszakasz elmúlt két mérkőzésén (Pécs, Kaposvár) vereséget szenvedtünk. A fiúk mindent megtettek, de két jó formában lévő csapattól kaptunk ki. Ma a hasonló sorozattal rendelkező Paks érkezik hozzánk, akik ellen egyértelmű a célunk, nyerni szeretnénk. Amin nagyon fontos lesz javítanunk az a védekezésünk, mert nagyon sok pontot kaptunk mind a két idegenbeli találkozón. Kinney a héten már edzett így a játékára számíthatunk, valamint Radic bajlódott ujjsérüléssel, de ő is ott lesz a parketten a társakkal. 

A mérkőzés előtti beharangozón ezúttal a ZTE NKK irányítójával, Gáspár-Szalay Virággal beszélgettünk. Virág – akinek első edzője Egerszegen Bencze Tamás volt, - ezer szállal kötődik a kosárlabdához és a ZTE-hez is. Férje, Gáspár Dávid hosszú évekig volt csapatunk játékosa, jelenleg pedig a ZTE NKK trénere. 

A találkozó 19 órakor kezdődik és a Kapitány G., Györffy P., Boros T. (Szabadvári J.) bírói hármas dirigálja majd. 

Videó/fotó: Bálizs Zsuzsa

2018. április 25. Zalakerámia ZTE KK /Jóna István 

Megosztás