Egyszerű a képlet, nyernünk kell

A bajnokság 25. fordulójában a Stevan Tot irányította Jászberényt fogadjuk. Az elmúlt fordulóban bravúrgyőzelmet ünnepelhettünk Sopronban, amivel továbbra is életben tartottuk a felsőházi álmainkat. Az utóbbi öt mérkőzésünkből négyet megnyertünk, kettőt ráadásul idegenben, ami erőt adhat a fiúknak a folytatásra. A csütörtök este 19 órakor kezdődő bajnoki a kötelező kategóriába tartozik, de ebben a szezonban egyik mérkőzés sem nevezhető lefutottnak, így a JKSE elleni sem:

 -Nincs más dolgunk, mint nyerni! Természetesen nem akarunk abba a hibába esni, mint a MAFC ellen. Maximálisan kell koncentrálnunk, mert egy esetleges vereséggel elronthatjuk, amit eddig felépítettünk. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de bízok a fiúkban, bízok a csapatomban!- vélekedett Bencze Tamás az utolsó hazai alapszakasz mérkőzés előtt.

Csapatunkban Kerpel-Fronius Balázsra és Fekete Viktorra nem számíthat a vezetőedző, a többiek harcra készen várják a mérkőzést. A vendégeknél Bojic visszatérhet a pályára, de a magas embereik közül Cseh és Stamenkovic is sérüléssel bajlódik, az ő szereplésük kérdéses. Az viszont bizonyos, hogy Stevan Tot hosszú idő után ízlelheti újra a zalai levegőt a sportcsarnok kispadjáról. Edző és egykori játékosa, most ellenfélként találkozik Zalaegerszegen. 

A találkozót a Benczur Tamás, Tőzsér Dénes, Boros Tamás (Gencsev Plámen) bírói hármas dirigálja majd. 

Dobójáték:
Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén a lányoknak adnánk lehetőséget a félidei Zalakerámia dobóversenyben. Arra kérjük a bátor hölgyeket, lányokat, hogy a főbejárattal szemben elhelyezett gyűjtődobozba tegyék bele a kitöltött jelentkezési lapjukat és bízzák magukat a szerencsére és a félidőben mutassák meg mennyire ügyesek!

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2017. március 22. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás