Elhunyt Dr. Villányi Antal, a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke

84 éves korában elhunyt dr. Villányi Antal, a Zala vármegyei kosárlabdaélet meghatározó alakja. 

Dr. Villányi Antal a zalaegerszegi Zrínyi Gimnáziumban ismerkedett meg a kosárlabdával, játékosként Zalaegerszegen játszott NB II-es szinten, de egy korai súlyos betegség véget vetett a magasabb osztályban való szereplés lehetőségének. Játékos pályafutása után Zalaegerszegen edzői tevékenységet folytatott női és férfi csapatoknál is. Hamar, még játékos pályafutása alatt bekapcsolódott a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség munkájába és 1962-ben 23 évesen a Zala megyei Kosárlabda Szövetség főtitkára lett, 2000–től a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke. Mindeközben sportvezetői feladatokat is ellátott, szakosztályvezetője volt az 1987/88-ban első alkalommal bajnoki címet nyert ZTE férfi kosárlabda csapatnak, saját bevallása szerint is ez egy fontos mérföldkő volt az életében.

A kezdetektől aktív részese, majd főszervezője volt az ebben az évben megszakítás nélkül immár 54. alkalommal megrendezésre kerülő Göcsej Kupának. Nagy büszkeséggel beszélt mindig ezekről a tornákról, különösen azokról az időkről, amikor 8-8 női és férfi csapat részvételével zajlottak. A megyei feladatok mellett több országos és nemzetközi szintű programban is segédkezett. Több cikluson keresztül az MKOSZ Elnökségi tagja volt, 1983-ban csapatvezetőként kísérte el a magyar férfiválogatottat egy lengyelországi túrára. 1983-ban és 1997-ben főszervezője volt a Magyarországon sikeresen megrendezett Női Európa Bajnokság zalaegerszegi csoportmérkőzéseinek. 2012 óta az MKOSZ Etikai Bizottság elnöke, nevéhez is fűződik az Etikai Kódex elkészítése. Az MKOSZ sok elismeréssel, kitüntetéssel ismerte el a sportágért végzett áldozatkész munkáját. Az MKOSZ megalakulásának 75. évfordulóján Megyei Kosárlabda Sport Szolgálatáért Érdemjel legmagasabb gyémánt fokozatú elismerését kapta, majd a Megyei Kosárlabda Sportért Emlékérmet is. A szeretett lakóhelye is elismerte a kosárlabda sportért végzett felelősségteljes munkáját, 1997-ben Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Zalaegerszegért Díjban részesítette. Az életműve elismeréseként az MKOSZ Dr. Villányi Antalt beválasztotta az MKOSZ Hallhatatlanok Csarnokába.     
 

Nyugodjék békében!

2023. július 12. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás