Elkezdtük a felkészülést

Hétfőn délelőtt, hosszas öltözői megbeszéléssel kezdte el a munkát a csapat. Bencze Tamás vezetőedző bemutatta az újaknak (Doktor Péter, Horváth Ákos) a szakmai stábot és elmondta a következő időszak feladatait. A megbeszélést követően a fiúkat a parketten Gáspár László erőnléti edző mozgatta meg ráhangolódásképpen. 

-A keret magyar része teljesnek mondható, viszont a légiós kontingensünkben van még hiány, szám szerint kettő centert keresünk még.  Erre a posztra, bár adtunk ajánlatot több játékosnak is, sajnos egyikük sem minket választott. Meglátásom szerint a következő egy hétben erre a posztra is érkezhet játékos- tájékoztatott Bencze Tamás. 

A vezetőedző elárulta, hogy a felkészülésre van egy bevált metódusuk, amit követnek és az elmúlt két évben ez bevált. Gáspár Lászlóval közösen állították össze az edzéstervet és az elkövetkező két hétben délelőtt erőnléti, délután labdás edzés szerepel a programban. 

-Vegyes felkészülést végzünk, mivel így nem lesz annyira monoton az alapozás és van lehetősége a játékosoknak a folyamatos regenerálódásra. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel idén hat új játékost- kettő magyart és négy külföldit- kell beépítenünk, akik közül öt meghatározó szerepkörben lesz. A játékosoknak egymást is meg kell szokniuk és a játékunkkal is meg kell ismerkedniük, így a délutánokon már taktikai foglalkozásokat is vezényelünk nekik. A két külföldinknek pedig összeállítottunk egy egyéni programot, így az érkezésükkor nem lesznek lemaradva nagyságrendekkel a többiektől- folytatta Bencze Tamás.  

A bronzcsapatból Mohácsi Máté csapatkapitány, Szabó Zsolt, Kis Raul és Kovács Martin végezte az erőnléti feladatokat, mellettük pedig Horváth Ákos és Doktor Péter ismerkedett a légkörrel munka közben. A fiatalok számára a felkészülést megelőzően három hetes előkészítő foglalkozásokat tartottak. Nekik sebességben és erőben is fejlődniük kell, hogy felvehessék a ritmust a felnőttekkel. Az alapozásról igazoltan hiányzott Benke Szilárd, aki a felnőtt válogatottal készül, valamint hiába kerestük a sérüléséből felépülő Fekete Viktort és Gáll Dominikot, akik távoztak a klubtól és máshol folytatják pályafutásukat. Fekete Viktornak élő szerződése volt, de közös megegyezéssel felbontották azt, míg Gállnak lejárt a kontraktusa és a több játéklehetőség reményében távozott. 

A külföldiek augusztus 20-án érkeznek és csatlakoznak a kerethez. A felkészülési mérkőzésekről annyit elárult Bencze Tamás, hogy szeptember 1-én Körmenden, szeptember 4-én itthon a Kaposvár ellen, majd szeptember 9-én ismét itthon a Paks ellen játszunk majd. A következő hétvégén Sopronban veszünk részt a hagyományos Krasznai Kupán, majd a hazai rendezésű Göcsej Kupával zárjuk a felkészülést. A bajnoki rajt szeptember végén lesz. 

2017. augusztus 7. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás