Elkezdtük!

Augusztus 18-án orvosi és fizikai tesztekkel elkezdődött a Zalakerámia ZTE KK csapatának 2014/2015-ös szezonra való felkészülése. Ez a hét még a ráhangolódás jegyében, több teszttel és felmeréssel zajlik, a labdás, sportcsarnoki edzések csak a jövő héten kezdődnek. A teljes csapat együtt még nem is találkozott, most a klub orvosi és erőnléti stábjának naptárja van betáblázva: egymásnak adják a kilincset a játékosok.

 

Noha a ZTE kerete „papíron” már teljes, 5 igazolt hiányzó még volt a hétfői napon Raúl Jimenez és Heinrich Róbert csapatából: Kis Raúl Kínában az ifjúsági olimpián van, a három légiós (Nate Healy, Cole Darling és Justin Graham) a jövő héten érkezik, míg E.J. Kusnyer családjával ezekben az órákban foglalhatja el zalaegerszegi lakhelyét. A távol jövők közül vasárnap este már megérkezett Izraelből Daniel Tamir (a képen jobbra), aki a hétfői vizsgálatokon is résztvett. Ugyanúgy a kerettel készül a mai naptól kezdve Lekli József, Gáspár Dávid, Mohácsi Máté, Velkey János, Czinger Zoltán, Kertész Dániel, Kerkai Ákos, valamint a korábban leginkább az U23-as csapattal edző Olasz Ádám, Lógár Bence és Bojkovszky Bence.

 

A Zalakerámia ZTE KK felkészülési menetrendje még nem teljes, több mérkőzés még egyeztetés alatt áll, egy biztos: a zalaegerszegi rendezésű Göcsej Kupán természetesen címvédőként rajthoz áll a csapat a szeptember 19-21. között. Résztvevők a Zalakerámia ZTE KK mellett: Sopron KC, Egis Körmend, Jászberényi KSE, MAFC, Grosuplje (szlovén), Baja, Veszprém.

 

A bajnokság első mérkőzését 2014. október 10-12-ei hétvégéjén rendezik.

 

Zalakerámia-ZTE KK játékosmozgás


Érkezők: Mohácsi Máté (NYKK), E.J. Kusnyer (Körmend), Daniel Tamir (Elitzur Yavne),
Nathan Healy (Leewarden), Cole Darling (Wright State University), Justin Graham (Inter Bratislava).
Maradók: Czinger Zoltán, Gáspár Dávid, Lekli József, Velkey János, Kertész Dániel, Kerkai Ákos, Kis Raul, Olasz Ádám illetve Raúl Jimenez és Heinrich Róbert (edzők).
Távozók: Kovács Ádám (Alba), Puszta Dávid (Westfalen Mustangs, Németország), Gerald Boston (?), Justin Safford (?), Doug Plumb (Gaz Metan Medias, Románia), Koma Dániel (Békés), Kámán Tamás (Veszprém).

 

 

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás