Elmaradt a címvédés Amszterdamban a 3x3-as EB-n

Az elmúlt hétvégén Amsterdamra figyelt a kosárlabda világ, főleg a 3x3-at kedvelők, ugyanis itt rendezték az idei kontinenstornát. A lányok címvédőként a fiúk nagy reményekkel érkeztek a tornára. Csapatunk rutinos játékosa Horváth Ákos is ott volt az Európa-bajnokságon társaival Nebojsa Dukiccsal, Tomislav Ivosevvel és Beák Gáborral. A fiúk nehéz csoportba kerültek, hiszen a bombaerős szerbek és spanyolok ellen kellett volna kiharcolniuk a negyeddöntőbe kerülést. Az első meccsen 4-1-re is vezettek már a magyarok, de a szerbek gyorsan rendezték soraikat és egy 7-0-s rohanással megalapozták sikerüket. A fiúk próbáltak még kapaszkodni, de végül21-13-ra kikaptak. Másik csoportellenfelünk ellen 9-4-re is vezettek Horváth Ákosék, de hasonlóan a szerbek ellen a spanyolok ellen sem sikerült megtartaniuk az előnyt és végül szoros csatában 18-15-re alul maradtunk a hispánokkal szemben. Ez azt jelentette, hogy Csirke Ferenc együttesének a csoportküzdelmek jelentették a torna végét. 

A lányok egy győzelemmel és egy vereséggel jutottak túl a csoportkörön, majd a negyeddöntőben a franciák elleni estek ki a további küzdelmekből.

 A kontinenstornán elmaradtak címvédések, mivel a nőknél végül az oroszok, a férfiaknál a Lettország szerezte meg az EB címet.

Fotók: Bálizs Zsuzsa

2017. július 10. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás