Eredmények a hátországból

Az elmúlt hetekben U16-os csapatunk Bodrogi Csaba edző irányításával több alkalommal is pályára lépett.

 

Körmendi Törpördögök B - ZTE KK 65-64 (25-22, 14-12, 16-18, 10-12)

 

A csapatok végig kiélezett mérkőzést játszottak, melyen a hazaiak két alkalommal is - az 1. és a 4. elején  - 10 pont körüli előnyre tettek szert, azonban a ZTE fiataljai kiegyenlítettek. A mérkőzés utolsó pillanataiban a győzelmet is megszerezhették volna, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel és egy eladott labdát követően a hazaiak győztek. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégektől hiányzott egyik legjobbjuk, az irányító Nagy Botond, azonban ettől függetlenül győzniük kellett volna a körmendi B csapat ellen.


Kanizsa KK - ZTE KK 29-90 (8-30, 6-22, 3-19, 12-19)


A mérkőzést az elejétől a kezében tartották a ZTE KK kadettjei, különösen a védekezésben és a gyorsindításokban remekeltek a vendégek. A mérkőzés kiváló alkalmat nyújtott különböző védekezési elemek és zóna védekezés elleni támadás gyakorlására, valamint a kevesebb játéklehetőséghez jutó fiatalabb játékosok szerepeltetésére.

 

 

Marcali VSZSE - ZTE KK 45-86 (14-19, 11-16, 7-14, 13-37)

 

A hazai csapat a mérkőzés elején meglepte a ZTE fiataljait, azonban a mieink védekezése fokozatosan javult, valamint a zóna elleni támadások egyre pontosabbá váltak, és különösen az utolsó negyedbeli játékuknak köszönhetően nagy különbségű győzelmet arattak.

 

 

ZTE KK - Körmendi Törpördögök B 70-39 (20-5, 14-14, 17-9, 19-11)

 

Kiválóan kezdte a kadett csapatunk a mérkőzést, kemény védekezés, szerzett labdák és könnyű kosarak jellemezték a játékukat ebben a negyedben. A folytatásban mindenki pályára lépett és lehetőség nyílt különböző taktikai elemek gyakorlására. Ezzel a győzelemmel a kadettek megnyerték csoportjukat, a következő mérkőzéseiket a nyugat régió döntőjében játszhatják.

 

Utánpótlás csapataink a Strabag támogatásával érnek el az ország különböző pontjaiba.
 

 

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás