Erőnléti téren is újratervezünk

A  férfi bajnoki mezőnyben számos csapatot sújt a koronavírus-járvány, ami sajnos együttesünket sem kíméli. Az egész sportvilág megküzd most ezzel a furcsa helyzettel, folyamatosan az újratervezés, különösen a csapatsportok terén. Jó hír azonban , hogy a hónap első felében pozitív mintát produkálók nagy része már – negatív teszteket követően – elkezdhette a kondiedzéseket és visszatérhetett a társak közé. Számukra elsősorban az erőnlét visszaszerzésén van most a hangsúly, erőnléti edzőnk folyamatosan szem előtt tartja az orvosi ajánlásokat, nagy intenzitású feladatokat egyelőre nem végezhetnek. Csak kardiológiai és egyéb tüzetes orvosi vizsgálatokat követően, a negatív teszt után minimum négy hét, rosszabb esetben hat hét múlva kaphatják vissza az érintettek sportorvosi engedélyüket, s ezt követően léphetnek parkettre bajnoki mérkőzéseken. 

A Zalakerámia ZTE KK erőnléti edzői feladatait ettől a szezontól Adrovicz Béla látja el. A fiatal szakember lelkiismeretesen készítette fel a csapatot augusztus óta fizikálisan a szezonra, s mint elmondta, jól is sikerült a felkészülés, amikor október 4-én derült égből villámcsapás-szerűen érkezett a hír: hatan is elkapták a vírust a fiúk közül. 

- Elég rosszul érintett a teszt eredménye személy szerint azért is, mert ez volt az első felkészülési időszakom a férficsapattal, s azt gondolom mindent megtettünk erőnléti téren. Ez a munka szakadt meg egy pillanat alatt, s bár kárba nem veszett, csökkent az értéke. Bosszantó volt, hiszen a srácok fizikálisan elérték azt a hőfokot, amivel a bajnokságot el tudtuk volna kezdeni. Mentálisan is elég rosszul hatott rájuk a kényszerpihenő, hiszen minden profi sportolónak a célja a mérkőzéseken való részvétel. Az edzés csak egy eszköz, felkészülés a megmérettetésekre. Nagy kihívást jelent a mostani helyzet, különösen azok számára, akik nem voltak betegek az elmúlt hónap során. De el kell ezt fogadni, s egyfajta újrakezdést kell megvalósítani. 

A karantén alatt különösen fontos szerep hárult a trénerre. 

- A negatív játékosaink is kényszerű karanténba kerültek és otthoni edzésprogramot kaptak tőlem, amit lelkiismeretesen végre is hajtottak. Persze a limitált lehetőségekhez mérten, de az volt a cél, hogy ne nagyon veszítsenek a megszerzett erőnlétből, amit az alapozás során felépítettünk. Akiket érintett a járvány, semmilyen feladatot nem végezhettek otthon. 

Szerencsére hétfőn egy híján visszatérhettek az erőnléti edzésekre a korábban pozitív tesztet produkálók is. Állapotukról is kérdeztük Adrovicz Bélát. 

- Látható rajtuk a visszaesés, sajnos; hiszen nagyjából három hetet ki kellett hagyniuk. Amíg fizikálisan visszanyerik a formájukat, beletelhet két hétbe, de nem lehet probléma. 

Adrovicz Bélát nagy öröm érte az elmúlt hétvégén, hiszen ikergyermekei születtek. Ezúton is gratulálunk a kis csöppségekhez, s az immár hatfősre bővült családhoz! 

Fotó/cikk: Bálizs Zsuzsa

2020. október 27. Zalakrámia ZTE KK 
 

Megosztás