Erős csoportba kerültek a kadettek

A Zalakerámia - ZTE KK kadet korosztályban két csapatot indított a bajnokságban, míg az A csapat a kiemelt bajnokságban a B csapat a regionális bajnokságban játszik. Az A csapatban elsősorban 2002-es születésű játékosok vannak, kiegészülve a 2003-as születésű Büki Bencével és Lajos Bálinttal. A B csapat kerete kizárólag 2003-2004- es születésű gyerekekből áll, náluk a cél a kadet korosztály technikai, fizikai, taktikai megismerése, fejlődésük biztosítása. A kadet regionális bajnokság régiónként három csoportból áll, a ZTE KK/B csapata a legerősebb, A  csoportban kezdte meg az alapszakaszt.

Eddigi eredmények:

1. forduló:
ZALAKERÁMIA ZTE KK/B - ALBA FEHÉRVÁR/B 50 - 62  (7-16, 20-11, 13-14, 10-21)

ZALAKERÁMIA ZTE KK/B: Szelestey Sz. 3/3, Vargyai K. 2, Lang V. 4, Kisunyomi Zs. 2, Széll B. 6, Köcse B. 6, Hoffmann M. 2, Óházy M. -, Fullér P. -, Varga H. 25

Rossz kezdés után visszajöttünk a mérkőzésbe, sikerült a vezetést is átvenni, azonban támadójátékunkban nem igazán volt átütő erő és így nem sikerült megszerezni a győzelmet.

2. forduló:
ZALAKERÁMIA ZTE KK/B - OSE LIONS/A 53 - 58  (11-11, 16-19, 13-12, 13-16)

ZALAKERÁMIA ZTE KK/B: Makkos D. 7, Szelestey Sz. 2, Vargyai K. 6, Lang V. 5/3, Csuti K. -, Széll B. 17, Köcse B. 9, Hoffmann M. 2, Óházy M. 1, Varga H. 4

Egy fizikálisan erősebb, jó csapat ellen végig nyílt mérkőzést sikerült játszani, amely csak a végjátékban dőlt el ellenfelünk javára.

3. forduló:
IFJÚ SÓLYMOK/A - ZALAKERÁMIA ZTE KK/B 69 - 75 (11-21, 17-21, 25-12, 16-22)

ZALAKERÁMIA ZTE KK/B: Makkos D. 22, Szelestey Sz. 5/3, Lang V. 14/3, Kisunyomi Zs. - , Csuti K. 2, Széll B. 9/3, Köcse B. 9, Hoffmann M. 4, Óházy M. -, Varga H. 10

Az első félidőben nagyon jól játszott a csapat, jó védekezés mellett eredményes támadásaink is voltak. A második félidő elejét elaludtuk, ellenfelünk felpörgött, ki is egyenlített. Az utolsó negyedben sikerült ismét visszatalálni a játékunkhoz és a büntetőket is jó százalékkal értékesítettük, s ezzel megnyerni a mérkőzést.

2017. november 7. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás