Csütörtökön két fiatal érkezését jelentettük be, ezúttal egy visszatérő és egy távozó játékosról tájékoztatjuk szurkolóinkat.

A 2004-es születésű Csuti Kornél egy év kitérő után visszatér csapatunkhoz a Vasas Akadémiától. Az 5-ös poszton játszó fiatal az U18-as és U20-as csapat játékosa lesz, ahol nagyon komoly szerep fog rá hárulni. Valamint a magántanulói kör játékosaihoz hasonlóan, ő is részt fog venni a felnőtt csapat délelőtti egyéni képzésein.

Tanulmányai folytatása miatt elhagyja csapatunkat Farkas Attila, aki az elmúlt időszakban, a felnőtt kerettel dolgozva csiszolta tudását. A tehetséges játékos a Vasas Akadémiánál folytatja a pályafutását. Reméljük tanulmányai végeztével újra kék-fehérben láthatjuk majd játszani. Attilának sok sikert kívánunk a pályafutásához!

A hivatalos átigazolások az MKOSZ által bevezetett moratórium előtt megtörténtek.

2020. június 4. Zalakerámia ZTE KK