Folytatnánk a sormintát és nyernénk Szolnokon!

Szolnokon folytatódik szombaton a negyeddöntő, amelynek első mérkőzésén nagy csatában sikerült legyőznünk a címvédőt.  Ezen a mérkőzésen nem játszottunk jól és a Szolnok is jól felkészült a játékunkból, de a szív és az akarat a szurkolók segítségével átlendítette a fiúkat a kritikus perceken és a végén közösen ünnepelhettünk győzelmet. Bencze Tamásról is, mint a csapatról, nehéz kövek estek le, hiszen az első mérkőzés mindig a legfontosabb egy páros csatában:

-A lélektani nyomás rajtunk volt és lényegtelen, hogy hogyan nyertünk. 1-0-ra vezetünk, másrészt nekik van veszteni valójuk, és ha nyerni tudnánk Szolnokon, akkor a harmadik mérkőzésen nagyon nehéz lenne megverni bennünket. A teher leesett a fiúkról és remélem, hogy tanulunk azokból a hibákból, amit a mérkőzés végén elkövettünk védekezésben. Vannak dolgok, amiben javítanunk kell, de nyílván mindenki azon lesz, hogy ez sikerüljön. 

 

A találkozót az eredetileg kiírt18 óra helyett a TV közvetítés miatt 16 órakor rendezik. A mérkőzést a Benczur Tamás, Söjtöry Tamás, Ádám József (Faidt Mihály) bírói hármas vezeti. 

2017. május 12. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás