Fontos bajnoki Sopronban

A bajnokság 24. fordulójában a Sopron KC vendégeként lépnek pályára a fiúk. A csütörtöki MAFC elleni találkozó is bebizonyította, hogy minben mérkőzés nagyon nehéz ebben a bajnoki idényben. A soron következő sem lesz egyszerű, mivel a felsőház eléréséhez nyernünk kellene a hűség városában. A hazaiaknak nem igazán megy ebben a szezonban. A kispadon Sabáli Balázst, Dragan Alekszics váltotta. A változás valamelyest elmozdította a hazaiakat a holtpontról és hazai pályán, mindenképen erősnek mondhatók. Bencze Tamás vezetőedzőnk kiélezett, kemény mérkőzésre számít:

- Nagyon nehéz játszani a Sopron ellen, mivel hazai pályán nagyon markánsan védekeznek, és kevés pontot engednek az ellenfeleiknek. A támadásuk már nem annyira erős, de ők is gyorsindulásos játékot játsszák, mint mi. A Sopron jó csapat, annak ellenére, hogy a szezonjuk nem ezt tükrözi. 

Bencze Tamás elmondta még, hogy a védekezésünk rendbetételén dolgoztak a felkészülés során, és kielemezték a Sopron játékát. Szeretnék feltörni a masszív védekezésüket, lehetőség szerint sok bontással és gyors, pontos játékkal.

- Célunk, hogy a hátralévő két idegenbeli mérkőzésünk közül legalább egyet megnyerjünk és hozzzuk a hazai JKSE ellenit is, ha a felsőházat el szeretnénk érni.  Kerpel-Fronius Balázsra műtét vár a jövő héten, míg Norfleet próbálta magát utolérni a betegsége után. Szeretnénk nyerni Sopronban, de ehhez mindenkinek a maximumot kell hoznia a mérkőzésen. 

A 18 órakor kezdődő találkozót a Kapitány Gellért, Ádám József, Kovács Nimród (Fekete László) bírói hármas dirigálja majd és a Zalasport.hu élőben közvetíti. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2017. március 18. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás