Főpróbának beillő mérkőzés Sopronban

Csapatunk folytatja a felkészülését és újabb felkészülési mérkőzés vár a fiúkra. Pénteken 18 órától Sopronban méri össze erejét Lubomir Ruzicka együttese a házigazda Soproni KC-val a Krasznai Ferenc Emlékmérkőzésen. 

A két csapat alig pár napja, egészen pontosan múlt szombaton találkozott utoljára egymással az egerszegi rendezésű 54. Göcsej Kupa döntőjében és akkor egy izgalmas és szoros csata után, hosszabbításban nyert a Sopron 103-102-re. Minthogy a bajnoki rajtig már nem tervezett több felkészülési mérkőzést csapatunk szakmai stábja, a pénteki beillik majd bajnoki főpróbának is. Többek között erre is kitért vezetőedzőnk, Lubomir Ruzicka, akit az újabb találkozó előtt kérdeztünk várakozásairól.   

- A héten a stábbal nagy hangsúlyt feltettünk a védekezésre - osztotta meg honlapunkkal gondolatait először is a heti munka menetével kapcsolatban Lubomir Ruzicka. - Tettük ezt azért, hiszen emlékezhetünk a múlt szombati, Sopron elleni mérkőzés első félidejére. Akkor valóban gyengén játszottunk, főleg védekezésben. Puhánk voltunk és nem voltunk  egységesek sem. Emiatt sokat videóztunk és remélem, hogy mindaz a munka, amit elvégeztünk, sokat segített az előrelépésben. A következő mérkőzést szintén a Sopron ellen vívjuk. Nagy elvárásaim vannak, hiszen a felkészülési időszak utolsó mérkőzése lesz. Szeretném, ha a legjobb játékunkat nyújtanánk, noha akadtak betegek a héten a csapatban, de ők is napról napra jobban vannak már. Egyedül Ostojic az, aki biztosan hiányozni fog a korábbi sérülése miatt. Valószínűleg a pénteki is egy szoros mérkőzés lesz, de azt szeretném, ha a mérkőzés után megállapíthatnánk, hogy jobb és erősebb csapattá váltunk.

2023. szeptember 21. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás