Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán az U16-os csapatunk, a kiemelt bajnokságban

Az U16-os kiemelt bajnokságban a ZTE KK hazai pályán is bemutatkozott, a második fordulóban a Szekszárd csapatát fogadtuk. A cél a győzelem volt, bár az előjelek nem voltak éppen biztatóak, edzéslehetőségeink jelenleg nem éppen ideálisak és a héten a kezdő csapatból két játékos is kiesett sérülés miatt, ugyanakkor a szekszárdi csapat már a selejtező körben sem volt könnyű ellenfél.

ZALAKERÁMIA ZTE KK/A - GYKSE Szekszárd 84-65 (21-18, 21-12, 25-13, 17-22)

ZALAKERÁMIA ZTE KK/A: Büki B. 11, Hoffmann M. 2, Varga H. 14/6, Szelestey Sz. 6, Mészáros Á. 7, Lang V. 1, Kisunyomi Zs. 1, Hegedűs B. 3, Lajos B. 10/3, Csuti K. 12, Óházy M. -, Makkos D. 15/6. edző: Bödör Ferenc

Ennek megfelelően is indult a mérkőzés, sok hibával és nem megfelelő koncentrációval kezdtünk, nem tudtunk elszakadni az ellenfelünktől. A helyzetkihasználásunk elég csapnivaló volt és a védekezésben is sok volt a kihagyás. A GYKSE élt ezekkel a lehetőségekkel és könnyű kosarakat szerzett. A második negyedben tudtunk egy kicsit ritmust váltani és ezzel együtt előnyt kicsikarni, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy ekkor már ellenfelünknél is hiányzott egy meghatározó magas játékos egy sajnálatos sérülés miatt. A második félidőben már kezdett valami pislákolni abból, amit tudunk, de korántsem lehettünk igazából elégedettek a látottakkal. Ennek ellenére a különbség nőtt a fáradó tolnaiakkal szemben, a játék iramát igyekeztünk hibáink mellett magasan tartani és ez nekünk kedvezett. A csapatunk erejét azért mutatja, hogy gyengébb játékkal is tudtunk jelentősebb előnyt kiharcolni. Lehetősége volt mindenkinek pályára kerülni, bár nem a legszerencsésebb összeállításban. Ekkor is kisebb fejetlenség volt látható pedig nagyon egyszerű játékot kértünk a játékosoktól, így a Szekszárd egy kicsit tudott kozmetikázni a végeredményen.

Végül magabiztos győzelem született, de a mutatott játékkal még ebben az összeállításban sem lehetünk elégedettek, ilyen produkcióval erősebb csapatok ellen nem sok keresnivalónk lesz.

2018. október 16. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás