![]() Az örökrangadó előtt a körmendi csapat ügyvezetője - az egykori legendás kosaras - Zsebe Ferenc osztott meg hasznos információkat a meccs rendezésével kapcsolatban. Ahogy Zsebe Ferenc ügyvezető is megírta, a hétvégi Fortress Lami-Véd Körmend - ZTE KK találkozót fokozott biztosítás mellett rendezik. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági személyzet mellett a csarnokon kívül és belül is rendőri jelenlét lesz. Minden egyes beléptetésnél rendőr és biztonsági ember is közreműködik. Azért, hogy pirotechnikai eszközöket, szúró vagy vágó eszközöket senki ne vihessen be a csarnok területére, motozásra is számíthatnak a szurkolók. A nyilvánvalóan alkoholos befolyásoltság alatt, erősen ittas állapotban érkezők még érvényes belépőjeggyel sem léphetnek be a csarnokba. Ők a jegyük árát visszakapják, de nem tekinthetik meg a mérkőzést. Az iskolai udvart lezárják a rendezők, ott csak a vendégszurkolók tartózkodhatnak, akik innen közelíthetik meg a számukra fenntartott bejáratot. Az udvaron külön büfét biztosítanak a vendégtábor számára, amelynek tagjai a lelátó alatti illemhelyet használhatják. Az esetleges konfliktusok megelőzésére itt is rendőr és biztonsági ember fog figyelni. |
Zalakerámia-ZTE KK ©
A fent publikált cikk a ztekosar.hu tulajdona, bármilyen tartalmat, szöveget, képet reprodukálni csak a szerzők előzetes engedélyével lehetséges.
Kérjük, keressen bennünket az alábbi emailcímen: ztekosar@gmail.com, vagy személyes elérhetőségeink egyikén.
|
|||