Bajnokcsapatunk meghatározó s egyben talán legnépszerűbb légiósa volt amerikai irányítónk, Louis Hinnant; akiről Patonay Imre még most is úgy vélekedik, hogy ő volt a legnagyobb játékintelligenciájú tengerentúli játékmester, akit valaha Magyarországon látott. 

Louis mindenkivel nagyon közvetlen és vidám volt, így nem volt nehéz szóra bírnunk kupadöntővel kapcsolatos emlékei felidézése kapcsán sem. 

- Elég jól emlékszem a Magyar Kupa-győzelmünkre, arra is, hogy Chad, Gáspi és Buddy Love (Tóth Ádám) milyen fantasztikusan játszottak a döntőben. Hadd mondjak el egy kis titkot Nektek így tíz év távlatából. A döntőben egy kis zúzódással a lábujjamban játszottam. Az Albacomp elleni elődöntőben belerúgtam a palánktartóba, mert nagyon mérges lettem egy játékvezetői ítélet után. Azt hittem, hogy puha lesz, de sajnos nem volt az, haha... nem mertem senkinek szólni, hogy fáj, mert elég hülyének néztek volna, hogy így sérülök meg... Ráadásul egy ilyen fantasztikus csapat tagjaként nem is hagyhattam cserben a társaimat, szóval nem foglalkoztam a fájdalommal, játszottam a döntőben. És milyen jól tettem! Elképesztő volt, hogy mekkora örömet láttam a srácok és a szurkolóink arcán aznap délután és este, a Dísz téren! Emlékszem, hogy Calvin ugrált a fekete Suzukin – elég sok kalandunk volt azzal az autóval... – és jöttek a rendőrök. A szökőkútnál megígértük, hogy májusban ugrálni fogunk benne – és be is tartottuk!

 

A legendás Suzuki, amit be kellett tolni a Kossuth utcán...

 

 
Louis részben magyarul is köszöntötte a szurkolókat a Dísz téren

A legendás 6-os számtalan apró ajándékkal távozott Zalaegerszegről. De nem csupán tárgyak lapultak bőröndjében, hanem olyan emlékek is a csapattársakról, melyek örökké tartóak.

- Rengeteg emléket őrzök Egerszegről. Imádtam a Gyémántházat, soha nem felejtem el azt a helyet! És a srácok, a csapattársaim! Közhelynek hangozhat, de mi tényleg imádtuk egymást! Olyanok voltunk, mint a testvérek. Na jó, Kámi és Trepi voltak a nagybácsik – neveti el magát Louis. Hagyták, hogy hülyéskedjünk, de azt nem hagyták, hogy bármi bajba kerüljünk és a meccseken mindig nagyon kellett koncentrálnunk, rajtunk tartották a szemüket. Trepi hatalmas mókamester volt, mellette sosem unatkozhatott az ember. Neki sosem volt rossz napja, sosem volt mérges, ilyen csupaszív emberrel nem igazán találkoztam az életben! És Kámi... Ő volt a nagybetűs CSAPATKAPITÁNY. Mindent tudott erről a sportágról és remekül fogta össze a csapatot. Mellette nem lehetett lazsálni! De a pályán kívül is nagyon jó arc volt, sokat voltunk fent nála, kajálni, beszélgetni, pókerezni. 

 

Mókás csapat volt...

Lou volt az, aki 2009 őszén blogjában kitalálta, hogy kitalál egy kihívást a vezetőség számára. Ahány győzelmet elér zsinórban a csapat, annyi felest kell hétről hétre legurítaniuk. Szilágyi Lászlóék egy darabig állták a sarat, ám azt senki sem gondolta, hogy 2010 márciusában már több tálcára is szükség lesz a 22 kupica pálinkához...  

- Hú, a pálinka-challenge! Hát az valami elképesztő volt. Én csak poénnak szántam az elején a dolgot, aztán csak jöttek és jöttek a győzelmek... Igazából mi is meglepődtünk kicsit, hogy minden ennyire simán ment, viszont jó móka volt bevonni a vezetőséget a buliba – neveti el magát Louis. Emlékszem, hogy egyre többen kellettek, hogy fogyjanak a felesek. Boci (Bodrogi Csaba), Csiszta (Németh István), Buddy (dr. Bárdos László), Sziszi (dr. Szilágyi László), Peti (dr. Kelemen Péter) – a végén már mindenki jött inni, de még úgy sem fogyott kellő mennyiség, mert 22:0-ig meg sem álltunk... Tényleg hihetetlen az egész, és mennyi fantasztikus ember vett még körül. Szalai Doki is ilyen volt, és persze Gazsi, aki a kondikra ügyelt, de jó visszaemlékezni rájuk!
 

A vezetőségnek is volt oka örömre

Louis 2014-ben elhunyt közönségkedvenc gyúrónkról, az aranykezű Polster Péterről is megemlékezett. 

- Külön szeretnék visszaemlékezni a világ legviccesebb emberére, akivel valaha találkoztam – Polster Petire. Rengeteget tanultunk tőle Calvinnel a magyar kultúráról.  Peti egy csoda volt! Képzelj el egy 2 méter 13-as pasast, aki motorozik! Amint megláttam bárhol, rögtön elnevettem magam! Annyit viccelődtünk mindig, imádtam! Nagyon szép családja volt, két aranyos fiúval. Ő is bajnok volt a ZTE-vel, csakúgy, mint Boci, a sportigazgató, aki rengeteget segített nekünk. 

 

Polster Péter munka közben a legendás öltözőben

Louis 2008 és 2010 között két csodaszép évet töltött Egerszegen. 

- Az a két év Egerszegen meghatározó volt az életemben. Amikor szülinapomra tortát kaptam és énekelt nekem a közönség... 

 

 

Louis 25 éves – 2009. május 5.

- Lépten-nyomon megállítottak minket a városban Calvinnel és rengeteg ajándékot is kaptunk. Imádtuk a magyar kajákat! A prósza volt az egyik kedvencünk. Még mindig érzem a számban az ízét! A Stúdióra is emlékszem, párszor előfordultunk ott a bulikban, persze mindig csak akkor, amikor Coach Peti elengedett minket... 

 

Ha viccelődésről volt szó, Lou-ra mindig lehetett számítani

-Rengeteg emlék jut most eszembe... Olyan jó volt ellátogatni iskolákba kosarazni – én voltam a bíró a tanár-diák meccsen, - fotózkodni a diákokkal. Imádtam, amikor elmehettünk az Apáczaiba az angolórádra Calvinnel és kis csoportokban dolgoztunk a gyerekekkel, meséltünk nekik az amerikai életmódról. 

 

Louis és Calvin rendhagyó angolórán is részt vettek az Apáczaiban

-Fantasztikus, hogy az akkori tizenévesek, akikkel megismerkedtünk a ZTE kapcsán, még manapság is írnak néha és küldenek képet ezekből az évekből. És én is őrzöm ám az emlékeket! Ez a párna még mindig az ágyamon van, a mai napig használom a kulcstartót, amin szerepeltem, na és az a legendás királykék viking sapka, amit Tamástól (Balla Tamás, a szerk.) kaptam, szintén itt van a házamban. Látjátok, Z-town még mindig a szívem csücske!

   

Egerszegi emlékek

Louis nagyon szerette volna, ha a ZTE csapatával bevonul a klubtörténelembe – s kívánsága valóra vált...

- Emlékszem, hogy a Plázában találkoztunk egyszer 2010-ben tavasszal és interjút készítettél velem. Említetted, hogy a ZTE már akkor valami különlegeset tett le az asztalra. Mondtam Neked, hogy szeretném, ha ezt a gárdát nem felejtenék el az emberek és megígérted, hogy ezt a csapatot tényleg soha nem felejtik el Egerszegen. Ez a mondat azóta is itt van a fülemben, hisz annyi fele élnek ZTE-szurkolók a szerte a világban és rengeteg gratulációt kaptam több kontinensről is, ami tényleg azt mutatja, hogy ez a csapat tényleg bevonult a történelembe. Szeretnék úgy visszatérni Z-town-ba - ahol mindig is szeretettel fogadtak és a ZTE-család tagjának érezhettem magam, -  hogy nem csak egy légiós vagyok a sok közül, hanem valaki, akire mindenki emlékszik!
 

„Szeretnék úgy visszatérni Z-town-ba, hogy nem csak egy légiós vagyok a sok közül, hanem valaki, akire mindenki emlékszik!”

üzenetben üdvözli a ZTE-szurkolókat

 


Louis Hinnant valóra váltotta egykori álmát és edző lett, Massachusettsben él feleségével. 2014-ben vonult vissza, azóta a Lowell Egyetemen foglalkozik fiatal tehetségekkel, fealadata az is, hogy mentálisan is felkészítse őket profi kosaras karrierrjükre. Még mindig csak 35 éves - célja, hogy egyetemével bejusson az NCAA tornára, illetve hogy a jövőben vezetőedző is lehessen – akár Európában is.

Fotó: Seres Péter (zalaegerszeg.hu), Katona Tibor, Bálizs Zsuzsa

Interjú Louis Hinnanttel, videóösszeállítás: Bálizs Zsuzsa

2020. május 2. Zalakerámia ZTE KK