Hivatalosan is bemutattuk Milos Sporart

Sajtótájékoztató keretében mutattuk be hivatalosan is a csapat új vezetőedzőjét Milos Sporart. A bevezetőben Podlovics Péter ügyvezető a döntés hátteréről beszélt. Arról, hogy egy ambiciózus edzőt kerestek elsősorban, akinek kihívást jelent a ZTE irányítása. Sokat jelentett a kiválasztásnál, hogy komoly játékos múlttal rendelkezik, így tudja milyen belülről, a játékos fejével egy csapat. Az ügyvezető a szurkolók szerepét is kiemelte, akik szurkolásukkal nagyban hozzájárulhatnak a fiúk jó játékához. Mint mondta, továbbra is az a célja a vezetőségnek, hogy minőségi kosárlabdával szórakoztassa a zalaegerszegi embereket. 


Ezt követően Milos Sporart mutattuk be a sajtó képviselőinek. A 38 éves szlovén mester kiemelte, örül a lehetőségnek, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkező együttesnél dolgozhat. Elmondta, hogy a klub a múltja révén többet érdemel, mint amit a csapat eddig mutatott. 

-    Az eltelt néhány napban, próbáltam feltérképezni a csapatot, elbeszélgetni játékosokkal, átgondolni és elemezni a helyzetet. Szeretnénk már a szombati, Sopron elleni találkozón új arcunkat megmutatni. Természetesen nehéz lenne azt ígérnem, hogy a mérkőzést megnyerjük, de minden játékosomtól azt kértem, hogy menjen ki a pályára és tegye oda magát maximálisan, mintha ez lenne az utolsó mérkőzése.   

Milos Sporar hangsúlyozta, ahhoz hogy változások legyenek, időre van szükség. Az  edzői filozófiája teljesen más, mint az elődjének, így a játékosoknak előbb meg kell ismerni az elképzeléseit, amiből már szombaton szeretne több mindent visszalátni a pályán. 

A szakvezető elmondta, hogy gondot jelent Lekli József sérülése, akire több mint egy hónapig nem számíthat. Gáspár Dávid sem edzett a héten, aki influenzával küszködik és a játéka csak a mérkőzés napján dől majd el. Zárásként Milos Sporar elmondta, hogy tudja milyen nehéz ilyen helyzetben, nyomás alatt teljesíteni, így arra kéri a szurkolókat, hogy a játékosokkal szemben legyenek türelemmel. Nekik az elkövetkező néhány hétben meg kell mutatniuk mire képesek, hogy érdemesek-e a vezetőség és a szurkolók bizalmára. 

 

A vezetőedzővel készült beszélgetés teljes anyaga:

 

2014. november 13. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás