Húsvétvasárnap érkezik a Falco KC

Az Alba Fehérvár elleni bravúros győzelem után a felsőház hétközi fordulójában szabadnapos volt csapatunk. Bencze Tamás szerint is ráfért a pihenés a fiúkra:

-A mérkőzés után két nap pihenést kaptak a fiúk, amire nagyon rászolgáltak az utóbbi mérkőzéseken.  Három rettentő nehéz és szoros mérkőzést játszottunk és szűk rotációval is sikerült két győzelmet begyűjtenünk. A fiúk mentálisan és fizikálisan is bizonyítottak, ami bíztató jel a folytatásra nézve. 

A harcosságra és a hideg fejre a vasárnap esti rangadón is szükség lesz, mivel egy kellemetlen ellenfél a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttese érkezik hozzánk. 

-A szombathelyiek kikaptak ugyan Körmenden, de a második félidőben pontosabban és agresszívebben játszottak. A védekezésünk mellett figyelnünk kell arra is, hogy ne csak a külső dobásokra koncentráljunk, hanem használjuk minél jobban a belső posztokat is. 

Vezetőedzőnk elmondta, hogy nehéz és kemény mérkőzésre számít, de a céljaink eléréséhez mindenképpen nyerni kell hazai pályán. A csapatban a maródiak mellett mindenki egészséges és harcra készen várja a rangadót. 

Fontos információ!

A mérkőzésre érkező vendégszurkolók gépjárműveiket a Zalaegerszegi Jégcsarnok északi oldalán levő parkolóban helyezhetik el. A számukra a déli vendégbejáratnál lesz még vendég jegyértékesítés a meccs napján. 

A húsvétvasárnap a pénztárak és a kapunyitás is16.30-kor lesz. Kérjük szurkolóinkat, hogy sportszerű buzdításukkal segítsék csapatunkat az újabb siker elérésében. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2017. április 15. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás